Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Ismerkedés a muszkákkal

Ismerkedés a muszkákkal Június hó 20-dikán, miután a német sógorokat irgalmatlanul elpáholtuk és a 16-dikán becsületünkön ejtett csorbát kiköszörültük, a Pered feletti domb alatt táborba szálltunk és jóízűen pihentünk, azonban június 21-én hajnalban megjelent arczvonalunk előtt Rakovszky ezredes úr és körülbelül e szókat intézte hozzánk: „Fiúk, már több alkalommal, de különösen tegnap megmutattátok, hogy győzni tudtok, mert a nagyobb számú, vén, kitanított osztrák katonákat csúful elvertétek, most mutassátok meg azt, hogy ha kell, tudtok szép rendben visszavonulni is; mert ma vissza fogunk vonulni, miután az éjjel megérkezett az osztrák táborba Paniutin

105 orosz tábornok 12 ezer emberrel és 48 ágyúval s hozzá csatlakozott az osztrákokhoz, kik szintén 18-20 ezer embert és 102 ágyút számlálnak s így összesen 30-32 ezren vannak, míg mi alig számlálunk többet 16 ezer embernél, tehát az ellenség kétannyi emberrel és ágyúval áll ellenünk, de különben is a tisztességes hátrálás a túlságos erő előtt, épen oly dicső katonai erény, mint az egyenlő erő elleni győzelem, azért bízzatok bennünk és hallgassatok tiszteitek vezényletére: akkor nem lesz semmi baj. Éljen a haza!" Ezzel tovább vágtatott. Hogy mily jótékony hatása van az őszinte szónak a hazájáért halni kész fiatalságra, kitűnik abból, hogy Rakovszky eltávozása után felállítottak bennünket a Pered éjszaki részén elvonuló dombgerinczre, Panajutival épen szemben egész arczvonalba, egy tizenkét fontos üteg fedezetére, az oroszok megkezdették ránk a gránáttal való tüzelést 5 órakor és 11 óráig ki nem bírtak bennünket mozdítani eredeti állásunkból, mindenik közlegény úgy állt a maga helyén, mint egy hős, ha az előtte állót kiütötte a golyó, rántotta hátra és állt a helyébe. Én őszintén elmondhatom, hogy itt egy pohár pálinka mentette meg az életemet, mert abban a pillanatban, midőn Kormosnéhoz léptem, hogy adjon egy pohár gutyit, a hátam mögött álló két társamat, egy tompa puffanással, úgy leütötte egy gránát, hogy azok egyetlen mozdulatot sem tettek többé, sem egy hangot nem adtak s a hat legény közül, kik el akarták őket a halottas kocsira szállítani, a sor mögött még kettőt leütött egy újabban lőtt gránát. Legtöbbet szenvedett azonban e csatában a tőlünk balra álló 47-ik zászlóalj, mely szintén egy tizenkét fontos üteget fedezett, mert ezek mellett csakhamar egymásután két lőszeres kocsit robbantott fel a gránát, s a levegőbe röpített lőszerkocsi részek, közéjök hulván, annyira megdézsmálta őket, hogy végkép ki kellett menniök a csatasorból és mások által helyettesíttettek. Mi az ágyúinkat csak megvédtük, de a szegény ágyús lovainkat annyira lelődözték, hogy a hat ló helyett tizenegy óra tájban némelyik ágyú előtt már csak kettő-három volt életben vagy épen. 105 Fjodor Szergejevics Panyutin altábornagy, orosz hadosztályparancsnok. 55