Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - A kápolnai csata

melyen az ellenség golyói többnyire felpattantak s fejünk felett röpültek át, de annál többet szenvedett a hátunk mögött, második csatasorban felállított 53-ik zászlóalj, melynek sorait a minket kikerülő golyók folyton pusztították, a sötétség beálltával, híre jött, hogy a kompolti erdőt, miután Máriássy már hátravonult, megszállták az osztrák vadászok. Ezek kiűzésére Szekulics személyes vezetése alatt mi indíttattunk s miután az erdőt sűrű golyózáporral megtisztítottuk, a Tárnán újból átlábolva Döbrő alá mentünk, Dembinszky és Görgey csak ekkor jöttek meg Egerből. Mi aztán átázva és fázva töltöttük a hosszú éjszakát, saját testünk melegével melengetve egymást, mivel a tüzelés, daczára hogy egy szál szalmánk sem volt, még szigorúan el is volt tiltva. Másnap korán reggel megkezdődött a harcz, melynek súlya e napon a mi jobb szárnyunkra esvén, mi a tényleges harczban keveset szenvedtünk, de annálinkább forgottunk az elfogatás veszélyében. Az előző napon ugyanis őrnagyunk súlyos sérülést szenvedvén, Kermpotics

62 legidősebb százados vette át helyette a zászlóalj vezényletét és Al-Döbrő mellett egy mély völgyben fekvő dohányföldre állított bennünket, mint tartalékcsapatot s itt álltunk már egypár óráig, midőn láttuk, hogy Mihályi őrnagyunk sérülése daczára, egy parasztkocsin, melyet puha szénával tele rakatott, a mellettük levő dombra hajtat s onnan sebes nyargalással vágtat felénk és nem a legudvariasabban, már messziről kiáltja a vezénylő és semmi roszat nem sejtő századosnak: „Százados úr, azt a Jézus Krisztus szűz Mária szent angyalát, (ez volt káromkodása, ha nagyon felbosszantotta valaki) vigye ki innen keletre a zászlóaljamat, különben mindjárt elfogják", s valóban alig bontakoztunk ki a völgyből, már előttünk láttunk egy dandárlovast és 6 ágyút, de mi a nagy porban, melyet fölvertek, nem tudtuk kivenni, hogy huszárok-e, vagy vasasok mindaddig, mig az ágyúkat le nem szerelték és a füst gomolyt felénk nem láttuk gomolyogni, de már akkor, miután magjai is csakhamar közénk érkeztek, meggyőződtünk, hogy ez nem jóbarát, mert az első lövésre elesett a zászlótartónk hatodmagával a nélkül, hogy egy jajt mondott volna valamelyik s a zászlónk nyele ketté tört, a második lövés elvitte Budainé, markotányosnőnknek, ki tőlünk jobbra ballagott, mind a két lábát czombtőben s csak pálinkás butykosa maradt épen, melyet a vén gonosztevő Balezer azonnal felkapott és örömmel hozta hozzánk, már messziről kiáltva: „Fiúk ne búsuljatok, a butykosnak nincs baja" s nagyot húzva belőle, azonnal kézről-kézre indítá. Egy szegény bakát meg, a ki a már előbb haladó zászlóaljtól elmaradt és mellettünk szaladt zászlóalja után, úgy hátban ért egy 6 fontos golyó, hogy a borjún áthatolva, egy gatyaszárt és az előző éjjel requirált csirkének egyik lábát keresztül tolta a mellén. Ily viszontagságok között 20-30 ember veszteséggel csak vonultunk előre, de nagyon valószínű volt, hogy mindannyiunkat vagy elfognak, 62 Kermpotich, Aurél, a 25. honvéd zászlóalj alakulásától százados, 1849. júniusától őrnagy, zászlóaljparancsnok. 34