Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban II. Gáspár András honvéd tábornok (Kecskemét, 2002)

Péterné Fehér Mária: „Első a tűzben utolsó a hátrálásban” Lestár Péter és a 71. zászlóalj az 1848–1849-es szabadságharcban

Brucktól azonban visszahúzódott a magyar sereg Parndorfon keresztül Köpcsényig. Itt tábort vertek. A néhány napos pihenő alatt Guyon nem mulasztotta el a fegyvergyakorlatok tartását katonái számára. A táborból Guyon kivételével a tisztikar bejárt Pozsonyba ebédre. Tisztjei hívására Guyon így felelt: „ha a tiszturakat beeresztem, akkor magamnak kell a zászlóaljnál maradnom". Már akkorra Guyon nem csak a tisztjeit, de a legénység nagy részét személyenként ismerte, s becsülte. Ivánka parancsára indultak tovább Ausztriába. Legelöl ismét a 2. zászlóalj ment. A magyar főerő október 12-én indult meg a határ átlépésére. Október 16án az országgyűlés utasítására Móga visszavonta csapatait, október 21-én azonban a hadsereg ismét átlépte a Lajtát és Schwechat felé vették útjukat. Hainburg után Fischament és Manswörth között a Dunaparton tábort vertek. Innen Manswörth felé vették útjukat. Október 30-án megkezdődött Schwechatnál a csata. A 2. zászlóalj előőrse a Duna-ér partján kezdte meg előnyomulását a horvátok ellen Manswörth falunál. „A zászlóalj még egy darabon csendesen előrehaladt, midőn egyszerre Guyon a legényekhez fordulván, e közmondássá vált s általa sajátosan ejtett szavakat intézte hozzájok: - fiaim büdös a puskapor, szuronyt szegezz. - Ez volt a jelszó, mire következett Manswörth bevétele."

41 Amint a sebesen nyomuló zászlóalj az első házhoz ért, ablakokból, padlásokról, kertekből, ólakból erős tüzelés fogadta őket, s a falu szélénél rakott torlasz mögül is sűrű golyózápor zúdult rájuk. „A zászlóalj tömör sorokban haladván elő, lelkesült haragjában egy perez alatt tunk nagyban és emberekre, s noha temérdek a vad előttünk, mégis nehezen fogunk velők síkra szállatni. Most már kocsikra raknak bennünket s ezen második zászlóaljunk - a legvitézebb előre fog sietni, ha valahogy beérhetnők őket, ám de az legvalószínűbb, miszerint még délig a sorkatonáit vasútra rakatja, kiszökik Ausztriába - ha lehet - s mi csak hűlt helyit találandjuk. A vele lévő földnépet ha beérjük, ütközetre nem kerülend - úgy hisszük - fegyvereit lefogja rakni. De az nem igen valószínű, miszerént Bécsbe mi is meghordozandjuk győzelmes fegyvereinket s Ausztria szabadítója a magyar leend. Szép álmok, adja ég sikerültét. A Horvátok Győrött s minden egyéb falvakban iszonyú rablásokat tett - a nép alig képes bennünket élelmiszerekkel, s gyalázat, mit végbe vittek mindenhol a gyámoltalan hölgyekkel. A panasz mindenfelöl iszonyú, az embert bosszú, s megtorlás vágya fogja el. Most többet nem írhatok, e sorokat is, kocsikért beküldve, egy zabbal teli zsákon írom. - Ha valami módon később egy, két pillanatot nyerendek, ismét irandok, tán érdekesebbekről. Népünk fázik, jó volnának a kepenyegek, tudom hogy, a mennyire zúgolódnak, annyira hálát mondanának, ha megnyerhetnék az ajánlott öltözékeket. Tisztelem Főbíró úrnak egész kedvelt családját s vagyok igaz szivű polgártársa Gömöri Frigyes hadnagy. [Utóirat] A polgári élet kedvesebb nékem, mint ezen katonai, főkép illy háborgós időben, ugyan azért, ha tisztába jövünk ezen egyszeri hadjárattal, elhagyandom századunkat s hadnagyi állomásomat, noha szép jövő vár reánk, mert 4 évre honvédekké átalakulandunk. Egy évig szolgálni folyvást tartozandunk, a többiekben haza bocsájtandunk s időszakonkint, hadi gyakorlatra, vagy szükség esetben, összegyülendünk. Ez a czél ezen Ivánka féle sereggel. Adieu!" BKMÖLIV. 1604 II./123. sz. irat 41 Regény és való 130. old. 93