Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban II. Gáspár András honvéd tábornok (Kecskemét, 2002)
Hermann Róbert: Gáspár András honvéd tábornok
Ernst szeptember 27-én terjesztette fel az ítéleteket Haynauhoz, aki október l-jén megerősítette azokat. Gáspár esetében felhívta a figyelmet arra, hogy a haditörvényszék nem mondta ki rá a vagyonelkobzást, pedig azt a kiadott kiáltvány minden felségsértésben bűnösnek bizonyuló vádlott esetében kilátásba helyezi. Ezért ezzel kapcsolatban magyarázatot követelt Ernsttől. 234 Ernst október 6-án kelt válaszában tudatta Haynauval, hogy Gáspárt a haditörvényszék csak fegyveres felkelésben való részvételért mondta ki bűnösnek, arra pedig a vagyonelkobzás nem vonatkozik. 235 „Negyedikén este már tudtuk, hogy valami történni fog másnap, mert a fogházhelyiségeink körül nagy járás-kelés volt észlelhető - írta Gáspár emlékirataiban. - Este bejött a foglár, akitől kérdezősködtem, hogy mi történik odakint, és tőle megtudtam, hogy kutattak a társaimnál fegyverek után, nehogy kárt tegyenek magukban holnap. Mikor én mondottam, hogy énnálam nincsen fegyver, azt a választ nyertem, hogy nem kapott arra parancsot, hogy engem megkérdezzen, amiből arra következtettem, hogy velem úgy látszik, más fog történni, mint vitéz bajtársaimmal, meg voltam győződve, hogy én kegyelmet, ők öt-tízévi várfogságot kapnak, amelyik majd megszűnik, mihelyt közbelép érdekünkben az orosz császár. Erre akkor olyan nagyon számítottunk. Valahányszor alkalmunk volt egymásnak hírt adnunk, Poeltenberg mindig azt üzente, hogy ő beszélt a muszkákkal, nem lesz semmi baj, csak késlekednek". 236 Október 5-én reggel hétkor a hadbíróság felolvasta a vádlottaknak a halálos ítéletet. A hadbíróság ekkor közölte Kiss Ernővel és Vécseyvel is az ítéletet. Gáspár feljegyzése szerint társai „olyan büszkén fogadták a halálos ítéletet, mintha csupa dicséretet olvastak volna fel előttük. A kihallgatásoknál, amikor még remélték, hogy javítanak sorsukon, talán szelídeknek mutatkozának, de most: mindegyik egyszerre úgy megkeményedett, mint a gránitszikla". 237 A vádlottakat ezt követően visszakísérték a cellájukba, s mindegyikükre ötfőnyi őrség vigyázott a továbbiakban. Az ítélet kihirdetése után Gáspár kérte, hogy az utolsó napot bajtársaival tölthesse, de ezt nem engedélyezték számára. Nagysándor a lelki vigaszt nyújtó Vinkler Brúnó minorita szerzetest kérte meg, hogy búcsúzzon el a nevében Gáspártól, amit az meg is tett. 238 Az október 6-i kivégzés alatt Gáspár már a cellájában volt, s csupán mások beszámolójából értesült a történtekről: „Akik látták őket az utolsó útjukon, azt mondották, hogy a kísérő katonaság lógatá a fejét, szomorkodván; de a hős hadfiak mindannyian büszke daccal ménének. Úgy mesélik, hogy Damjanich még élcelőde is folyvást. Isten nyugosztalja, mert a magyar hazának nem vala több ily nemes bajnoka, mikor e 13 nemes lángoló mécsese kialuva". Gáspár sem tudott örülni megmenekülésének. „Én napokig úgy éreztem magamat, 2M Katona Tamás II. 227-229. o. 235 Katona Tamás II. 232. o. 236 Bartha Albert 214. o. 237 Bartha Albert 231. o. 23S Bartha Albert 214. o.; Katona Tamás I. 259. o. (Vinkler Brúnó visszaemlékezése). 73
