Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)

Jegyzetek

Kleinheinz: Kleinheinz Oszkár az I. hadtest vezérkari főnöke volt. Május 17-én halt hősi halált. Temetéséről megemlékezett KÁRSA Ferenc is, 1993. 200-201. 180. Kéziratos változatok és a HAZÁNK: május 15., a KECSKEMÉT 1881. nov. 20-i közleményében: május 18-án. 181. Pontosabban: május 20-án éjfél után, azaz 21-re virradó éjszaka. Avar bevétele 21én a hajnali órákban történt. Röppentyű: könnyen szállítható 3 lábú állvány, amelyről golyót vagy kartácsot lehetett kilőni. 182. Szalkay 1881-ben: ,Jíétszer lövetett el a létra embereink alól, mielőtt reá juthattam, de mindannyiszor újabbal pótoltatván, kevés idő alatt csakhamar én is hozzá juthattam és gyorsan, mint macska - mire még egy lövés történhetett velem - már a vár ormán állottam zászlósommal együtt, kinek keményen megparancsoltam, hogy élve el ne maradjon". KECSKEMET, 1881. nov. 20. 183. „... szuronyhegyezve rohantak ki a kapun utánam, nem gondolva semmit a kartács golyókkal, melyek jobbról és balról söprötték az utcát, egyenesen keresztül a György téren a Fegyvertár kapujának, hol a megrémült őrök visszatántorogva hányák el fegyvereiket, és a Fegyvertár hatalmunkban volt s zászlónkat a Pest felőli oldalon kitűztük". SZALKAY, KECSKEMÉT, 1881. nov. 20. 184. Alnoch: Alois von Allnoch ezredes, a várparancsnok helyettese. Szalkay kéziratos változataiban nem szerepel a neve. Szalkay 1881-ben Alnochról és a robbantásról: „ Csakhamar kiűztük őket a Főhadparancsnoksági épületből is, honnét már egészen a Vizi-kapuhoz jutottunk. Én néhány emberemmel a Vizi-kapun ki, elindultam le a hídfőhöz, hogy a még ott levő katonaságot megadásra kényszerítsem. Alig mentünk néhány lépésnyire, midőn a kanyarulaton egy század olaszt találunk szemben, - legalább is tíz annyian voltak, mint a velem levő honvédek, de én ezzel nem gondolva, rögtön kiálték reájok „Halt! beim Fuszl" és ők a jámborok azonnal szót fogadtak és a tisztek hozzám hozák kardjaikat, a legénység pedig 1eraká fegyvereit a földre. Mi megtörténvén, egy altisztet s néhány embert rendelek melléjök, hogy felkísérvén őket a várba, valamely udvarba őrizzék meg őket; magam pedig a többi embereimmel megindultam tovább a hid felé. Alig hogy megindulánk, azonnal jön szemközt Alnoch ezredes segédtisztje egy fehér kendővel kezében (mint béke követ). Midőn találkozunk, megállít és jelenti, hogy őt az ezredese küldi, hogy kérdezné meg, minő feltételek alatt kívánjuk, hogy adja át a hídfőt? Én természetesen azt felelém, hogy minden feltétel nélkül letenni a fegyvert és bízzák magokat vezérünk lovagias becsületére, kit most a zavarban ugy sem találna meg. (Ezen embert, t.i. ezen segédtisztet régen ismerém, sőt némileg barátságos viszonyban is voltunk együtt a forradalom előtt, tehát nem állhatám, hogy véle egy pár szót ne váltsak. О is megismert és barátságosan kezet fogtunk együtt. Nem levén azonban halasztani való időnk:) О még egyszer kérdé: tehát semmi feltételt sem remélhetünk? - mondám: nem! Azzal ő megindult sebesen vissza, én pedig embereimmel nyomban követem őt. Azonban mégis ő gyorsabban menvén, mintegy ötven lépéssel előbb érkezett meg a hídfőhöz. Alnoch ezredes a lánchídon állva várta őt, és már messziről kiálta néki, hogy mi újság? mire segédtisztje szinte fennhangon kiáltá neki, hogy feltétlen megadás! Erre ugyanazon percben egy iszonyú durranás volt a válasz, mely megrendité alattunk a földet és Alnoch ezredest láttuk több gerendákkal együtt a hid végéről felrepülni a levegőbe és ismét alá, le a Dunába. 86