Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)

Jegyzetek

JEGYZETEK Az írás címe a kéziratos változatokban: Emlékek a Vl-dik Honvéd Zászlóalj történeteiből. Följegyezte Szalkay Gergely honvéd őrnagy 1851. A HAZÁNK című fo­lyóiratban: A VI. honvéd-zászlóalj története. A KECSKEMÉT с politikai és közművelődési hetilap 1881. június 5-i számában (és a további közleményekben): Emlékek. Az 1848/49-ki VI. honvéd zászlóalj történetéből és saját élményeimből. A cím alatt Vörösmarty idézet: „Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért" Vörösmarty Az előszó 1851-ben írt szövegét, amely a KECSKEMÉT с lapban jelent meg, a Szalkay Gergely életéről és munkásságáról szóló fejezetben idéztük. A HAZÁNK с folyóirat 1887. szeptemberi számában megjelent I. Közlemény I. ré­sze itt ér véget. A II. rész az Alakulás címet viseli. A cím a KECSKEMÉT с lapban (1881. jún. 5. 1. old): A zászlóalj alakulása. Szalkay jegyzete a címhez: „Kérem folyton figyelemben tartani, hogy e sorok ezelőtt 30 évvel írattak". Az első bekezdés így szól: „Az 1848. év május havában, midőn a rémülettől már felocsúdott reactionarius osztrák kormány titkos cselszövényei által fel­bujtogatott rácok, a nemzet által kivívott, s velők testvérileg megosztott jogok ellen fék­telenkedni s a velők vegyest lakó magyarok ellen hajborzasztó kegyetlenségek elköveté­sére vetemülni nem iszonyodtak, a magyar felelős kormány, a koronás V Ferdinánd beleegyezésével, ama dühöngések megfékezésére 10 honvéd zászlóaljnak toborzás út­ján leendő alakítását elhatározá ". Kamarilla: az uralkodó bizalmas, belső tanácsadói köre. Feltehetően a május közepén lezajlott második karlócai szerb gyűlésre gondolt, il­letve a Karlóca környékén szervezett szerb fegyveres felkészülésre. A szerb felkelőkkel való első ütközetre 1848. június 12-én került sor. A honvédzászlóaljak ezen belül a 6. honvédzászlóalj szervezésére és elindítására, többek között: BONA Gábor, 1985, BOROVSZKY én., URBAN Aladár 1973., BARCZY Zoltán - SOMOGYI Győző 1986., HERMANN Róbert 1992. (Komá­rom és Klapka...), HERMANN Róbert 1996. (1848-49..., Videopont), CSIKÁNY Tamás 1998., KEDVES Gyula 1998. Az első 10 honvédzászlóalj megalakítására 1848. május 16-án Batthyány Lajos mi­niszterelnök tett közzé felhívást, innen számítjuk az önálló magyar honvédsereg létrehozását. Ez volt a kormány május 15-én, a háborús helyzet kialakulása miatt hozott katonai intézkedéseinek egyike. A zászlóaljak alakításáról több emlékirat­író szól. Közülük a 10. honvédzászlóaljban szolgált Krasznay Péter visszaemlékezé­sében a 6. honvédzászlóalj megalakulását Egerbe teszi, írása szerint előbb ő maga is oda ment toborzásra, csak később a 10. honvédzászlóaljhoz. KRASZNAY Péter 1998 (A szabadságharc.) 80., KRASZNAY Péter, 1998 (Negyvennyolcas idők...) 57. A 6. honvédzászlóalj karcagi gyalogosait (Oláh József, Féke Sándor, D. Tóth Gergely) említi: ÖRSI Julianna, 1998. 63. Dinasztiától, a Habsburg-uralkodóháztól. 67

Next

/
Thumbnails
Contents