Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)

Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - A felvidéki s dunai hadjárat

kezdettek minden oldalról dolgozni. Iszonyú dörgés reszkettette meg a levegőt, bombák és gránátok mint tüzes sárkányok repültek összevissza a levegőben, megvilágosítván az éji homályt. 2 órakor kezdett feltűnni a korány első homályos szürkülete s puskaropogás vegyült az ágyuk moraja közé, és honvédeink kezdek megmászni a tört rést, és a falakhoz támogatott hágcsókat, mellyre ágyúink elnémultak. Szemmeredve néztük, a mind inkább derülő hajnal fényében, mint nyomulnak feljebb feljebb, és mint nyomatnak ismét vissza, tűz forrott ereinkben és bosszú: hogy miért kell nekünk tétlen vesztegelnünk? ! Végre látván néhány csapatokat egészen vissza vonulni, nem nézhetem tovább nyugottan. Fiúk! - mondám - látjátok-e mi történik ott? akartok-e ti is ott lenni, akartok-e engem követni? A halálba is! - kiálták mindnyájan. - Jó, tehát én magamra vállalom a felelősséget ezen ágyúkért. - »féljobb! indulj! « vezénylem - és zászlóaljam ujjongva követett, tüzéreink pedig bámulva néztek utánunk, hogy őket ott hagytuk a faképnél. A legrövidebb utat választám mellyen a létrákhoz juthatánk. Egy pár zászlóaljat találtunk szembe az Atilla utczában, kik kérdésemre: hogy hová mennek? azt felelték hogy »elfogyott lőszerünk«. - Megdöbbenve, nehogy a már felhatolt néhány embereink, ha gyors segély nem érkezik utánok oda fenn legyőzetve foglyul essenek »előre gyorsan! « - kiáltám - van szurony! és néhány perez múlva a létrákon másztunk fölfelé.

182 - Zászlósomnak megparancsoltam: hogy tőlem el ne maradjon, és ő híven követett mindenütt. Midőn felértem, néhány honvédeket és tiszteket találtam az épülőben lévő nádori istállók falai között, de kilépni az utcára még egy sem bátorkodott, mivel jobbról és balról kartácsok söprötték az utczákat. A tisztek váltig bátoríták honvédeiket, hegy előre, előre, de sem tiszt sem honvéd nem mert mozdulni, végre zászlóaljamból is utánam érkezvén néhány honvédek és tisztek, névszerént segédtisztem Pschórner Josef, és Lackmann hadnagyok akkor mondám »nem ugy urak, az nem elég hogy előre előre! kiáltsunk, hanem honvédeimhez fordulva mondám - fiúk utánam! « és ők megértének, s szurony szegezve rohantak utánnam az utczán keresztül és a György téren a fegyvertár kapujának, hol a megrémült őrök vissza tántorogva hányák el fegyvereiket, és a fegyvertár hatalmunkban volt. Innen - lefegyverezvén a benn levő katonaságot - a szemben levő gróf Sándor-féle palotát rohantuk meg, honnan a katonaság elfutván előlünk, miénk lett az egész György-tér, és zászlónk már a Pest felőli bástyán lobogott!

183 Embereket küldöttem fel az épületbe, kik az ablakokból jól irányzott lövéseikkel elűzték a kartácsozó osztrák tüzéreket az utczában levő ágyúik mellől; és így már több több honvédek jöhettek utánunk. Azután lelövöldöztettem a hídfőnél levő őrizetre, kiket még mindig hasztalan ostromoltak a Vízivárosból. Kik már most látván: hogy két tűz közé szorultak, és hogy a vár számukra el van veszve, tehát nemsokára csapatonként jöttek fel a várba, lerakni fegyvereiket. Ezredesük, Alnoch

184 pedig kétségbe esvén hogy az aláásott hídfőt magával együtt megsemmisíthesse, felállott a hídra és az alárejtett lőporaknát fel52