Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

XXXVIII. Ékesszólásának bemutatására ideiktatok egy részt föntebb említett beszédéből, melyet 1608-ban Mátyás koronázásakor tartott. Az általános bevezetés után Mátyás nemzetünknek tett jószolgálatait így ünnepli:

223 „Tanúskodik erről az a sok ütközet, melyben felséged részt vett az elmúlt 15 év alatt a kereszténység közös ellensége, a török ellen: először Nógrádnál, aztán többször Esztergom alatt, majd az ősi Budavárnál, legutóbb pedig magának Székesfehérvárnak a falai alatt, ahol nemcsak a serény közkatona, hanem a hős hadvezér tisztét is igen buzgón ellátta felséged. Ezekkel a haditettekkel szemünk előtt is beigazolta, sőt bebizonyította lelke mélyéből fakadó hihetetlen jóindulatát irántunk, mivel töretlen és csüggedetlen lélekkel mindenütt jelen volt köztünk még a legnagyobb veszedelmekben is és osztozott jó- és balsorsunkban. Felséged lecsillapította hazánk gyászos lázongásait, melyek a Bocskai okozta háborúsággal kezdődtek, majd a hajdúk garázdálkodásával napról napra mind jobban elmérgesedtek, aztán a nemrég összehívott pozsonyi gyűlésen teljesen meg is szüntette őket; s hogy ezt milyen csodálatos előrelátással és tettrekészséggel cselekedte meg, az oly világos és tudott dolog mindenki előtt, hogy sem élő példákra, sem hosszabb beszédre nem szorul. Hogy pedig felséged kormányzói tisztének minden tekintetben eleget tegyen, a tőle telhető legnagyobb gyorsasággal és erőfeszítéssel idejekorán tárgyalást kezdett az országos karokkal és rendekkel, minő módszerekkel és orvoslásokkal lehetne a Magyarországot pusztító súlyos tűzvészt elaltatni és kioltani, nehogy tovább terjedjen; egyúttal mindent megtett avégett, hogy a leghatalmasabb és legádázabb ellenséggel, a törökkel, végre a várakozásnak megfelelően a béke létrejöjjön. Mert bizony, ha ezeket az orvoslásokat idejekorán nem alkalmazták volna, nemcsak a mi édes hazánk, vagyis a magyar királyság maradéka pusztult volna el, hanem a szomszéd tartományok is végveszélybe jutottak volna és mindnyájunkat igen rövid időn belül üszkös romok temettek volna el. Mert valóban nem más volt felséged szándéka a hadakkal, költségekkel, fárasztó gondokkal, csak az, hogy szeretett Pannóniáját ősi szabadságának aranykorába visszahozza és visszaállítsa. És Isten felséged e nemes és dicséretes szándékainak olyannyira kedvezett, hogy a nagy császár, Rudolf, felségedet kiváló érdemeire való tekintettel, saját elhatározásából nemcsak Magyarország nagy tisztelettel járó kormányzásával és irányításával tüntette ki, hanem mint Magyarország gyeplőjének irányítójára, az ország alattvalóinak helyeslése és kedvezése mellett, a szent koronát is rábízta felségedre, melyet hajdan az égiek adtak a magyar királynak..."

224 223 Katona: História eritica XXVIII. 828. 224 Lépes Bálint (1570 L-1623. május 6.) Győrött született tőzsér családból. Nagyszombatban és Bécsben végezte tanulmányait. 1593-ban zólyomi, majd nyitrai főesperessé nevezték ki. Később átlépett a győri egyházmegyébe, ahol Kutassy János az őrkanonokságra emelte. Győr eleste után (1594) egy ideig Sopronban prédikált. Ezután valamikor aradi prépost lett, ugyanis e két címmel szerepel abban az iratban, mely lengyelországi küldetését említi. 1604-ben vagy 1605-ben knini püspökké nevezték ki. 1608-ban szerepet vállalt Mátyás főherceg „államcsínyében": bizonyára ennek köszönhetően nyerte el még ebben az évben a veszprémi, majd a nyitrai püspöki címet, sőt, a nagy tekintélyű kancellári hivatalt is. Forgách Ferenccel együtt ő is tiltakozott a bécsi béke katolikusokat érintő rendelkezései ellen. Ezután csak 1619-ben, Napragi Demeter halálával emelkedett nagyobb méltóságokra: ekkor ő kapta meg az elhunyt egyházfő címeit, azaz a kalocsai érseki titulust, illetve a győri püspökséget. Lépes Bálint 1623. április 26-án hunyt el: püspöki székhelyén, a győri székesegyházban temették el. Az 59