Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

kimentettek benneteket és azt mondták, közügyek és személyes okok egyaránt akadályoztak titeket abban, hogy elvállaljátok az üdvös zarándokutat ebben a jubileumi szent időben, ahogy azt szerettétek volna... Kelt Rómában... a jubileumi 1600. esztendőben, július 9-én." 147 Mivel pedig csak „választotf'-nak nevezi, később, ez év végén kapta meg a megerősítést, amint a római Batthyány-kéziratokból kitűnik: „1600. december 15-én Mártont a váradiból a kalocsai egyházba helyezik át." 148 Praynál pedig, ugyancsak a váradi püspökök névsorában ezek olvashatók a római jegyzőkönyvek alapján: 149 „...december 15-én Migazzi Miklós lesz a váradi püspök, miután Mártont áthelyezték a kalocsai [egyházba]." Egyébként Mártont - mint föntebb láttuk - 1599­ben már „választott győri püspök"-nek nevezik, tehát a váradi egyházmegye üresedésben volt, míg Pethe meg nem kapta 1600-ban a kalocsai érseki címet. 150 Először szerémi, 151 majd váci püspök 1582-ben, 152 1587-ben váradi, 153 végül 1598-ban győri püspök és 1587-től egyúttal szepesi prépost volt; a Szent Márton-templomot fallal kerítette be, ahogyan ezt a kapukra helyezett nemzetségi címer bizonyítja. 1601-ben, Rudolf XII. rendeletének 35. cikkelyében a helytartó mellé helyezik társnak „a fellebbezések fölülvizsgálására Pethe Márton kalocsai érseket". 154 XXIX. Ez a királyi helytartó Kutassy János volt, akinek halála után, 1602. március 5-én Rudolf Pethe Mártonra ruházta a megüresedett helytartói hivatalt a következő oklevél útján: 155 „Mi Rudolf... Miután megismertük és megvizsgáltuk kedvelt hívünknek, főtisztelendő Pethe Mártonnak... iparkodását, buzgalmát, az ügyek vitelében való feddhetetlenségét és jártasságát, továbbá egyéb igen kedves és számos érdemeit és szolgálatait, melyeket ugyanő néhai boldog emlékezetű szentséges Miksa császár és királynak, igen kedves urunknak és atyánknak, valamint a mi felségünknek is, a különféle rábízott dolgokban és ügyekben becsületesen és hűségesen teljesített, 147 A magyar főpapok csupán Monoszlay András veszprémi és Verancsics Faustus csanádi püspökökkel képviseltették magukat a jubileumi ünnepségen: ők ketten voltak azok, akik társaik leveleit elvitték VIII. Kelemenhez. L. Fraknói: Szentszék III. 262. 148 Azaz ekkor erősítette meg a pápa méltóságában. Még l. Hierarchia catholica IV. 156. Mint láttuk, Pethe Mártont már 1598-ban győri püspökké nevezte ki a király (l. a 144. jegyzetet), de a Szentszék ezt is csak ezen a napon hagyta jóvá (mint adminisztrátort jelölte ki az egyházmegye élére, melyre l. Hierarchia catholica IV. 207.), vagyis kánonilag a váradi püspökségből helyezték át Kalocsára. 149 Pray: Hierarchia П. 190. 150 A váradi püspökség legfeljebb néhány hónapig maradt üresedésben, mivel egy okiratban 1598. augusztus 3-i dátummal Migazzi Miklós már mint választott váradi püspök szerepel. L. Koller VI. 362., ül. Bunyitay-Málnási: Váradi püspökség IV. 92. Azonban a pápa Migazzi kinevezését is 1600. december 15-én erősítette meg. L.. L. Hierarchia catholica IV. 358. 151 Szerémi püspökké 1582. február 21-én nevezték ki. L. Királyi Könyvek 4.286. 152 Váci püspökké való kinevezését (1582. április 29.) I. uo. 4.309. 153 Váradi püspökké való kinevezését (1587. augusztus 13.) I. uo. 4.503. 154 L. CJH 1526-1608. 908. Ebben a szövegkiadásban a 34. cikkely tartalmazza Pethe Márton (és még néhány egyházi és világi előkelő) kinevezését Kutassy János helytartó mellé. 155 Katona: História eritica XXVIII. 122. Rudolf nem március 5-én, hanem február 8-án nevezte ki helytartóvá Pethe Mártont, továbbá a Katona által közölt szöveg is sokban eltér az eredetitől. L. Királyi Könyvek 5.170. 45

Next

/
Thumbnails
Contents