Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

amely így szól: 135 „nemcsak beleegyezünk abba, hogy Kutassy János iskolánknak tanítója s gondviselője legyen, hanem alá is írjuk és minden szavazatunkat rá adjuk. Tegnapelőtt megígértünk neki részünkről mindent, ami jelenlegi állásához szükséges. Eléggé tanult fiatalember. És azért is tanultabbnak ítéljük, mert szem előtt tartja a mindenkinek jóleső szerénységet és tisztes erkölcsöket. Mihelyt tehát Bécsből visszajött, helyezzétek el és figyelmeztessétek, hogy erkölcseiben ne változzék és Socrates tanítása szerint mindig ugyanaz maradjon; jellemét se változtassa, legföljebb jobbra... Pozsonyban, 1572. december 2-án." Néhány nappal később ugyancsak Telegdihez írja: 136 „Meghagyjuk nektek és az egész káptalannak, hogy a Kutassytól követelt reverzálist semmiképpen se adjátok meg ama bizonyos polgároknak, hanem minden haladék és bárkire való tekintet nélkül a veletek közös egyházunk iskolamesterének hirdessétek ki, tisztébe és javadalmába vezessétek be. Pozsonyban, 1572. december 15­én." Ez az iskolaigazgató lett később 1587-ben pécsi, 137 1593-ban győri püspök, 138 1596-ban kalocsai, 1597-ben esztergomi érsek. Pray azt írja, hogy ebben az évben a pannonhalmi Szent Márton apátságot adták neki asztali segélyként. 139 Horváth szerint ez 1594-ben történt. Ő írja azt is, 140 hogy Nagyszombatból elűzte a kálvinistákat, majd években és érdemekben megöregedve ugyanitt halt meg 1601-ben. 141 135 Katona: História eritica XXV. 369. L. MHHS XXVI. 94. sz. 166-167. 136 L. MHHS XXVI. 102. sz. 181-182. 137 Kutassy Jánost 1587. október 3-án nevezték ki pécsi püspökké. L. Királyi Könyvek 4.509. 138 Katona téved, Kutassy győri püspökké való királyi kinevezése a források alapján valamikor 1592 májusa és szeptember 5-e között történt (l. Koller VI. 348.), a Kúria pedig 1592. szeptember 23-án erősítette meg áthelyezését (I. uo., ill. Hierarchia catholica IV. 207.). 139 L. Pray: Hierarchia I. 182. Szent Mártonról nevezett főapáttá való kinevezését (1597. január 22.) I. Királyi Könyvek 5.114. Még 1596-ban megkapta a fehérvári prépostságot is. L. uo. 5.99. 140 Horváth: Natales 150. 141 Kutassy Jánosról (?, 1551-1601. szeptember 5.) meglehetősen kevés adat maradt fenn. Születési ideje, családi viszonyai ismeretlenek. 1552 előtt (valószínűleg 1551-ben) születhetett, mert egy 1589. évi, pécsi püspökségre való felterjesztésével kapcsolatos bíborosi jelentésben az olvasható róla, hogy „ túl van a 37. életévén" (annum agit supra trigesimum septimum). L. Koller VI. 353. Tanulmányait a bécsi jezsuitáknál végezte. L. Koller uo. Ezután Nagyszombatba hívták, ahol 1572 végén Telegdi rábízta az iskola vezetését. 1577-ben lesz az esztergomi főkáptalan tagja, 1586-tól nagyprépost és érseki adminisztrátor (l. Királyi Könyvek 4.476, ül. 4.510). így az ez év áprilisában elhunyt Telegdi utóda lett; már gyakorlatilag ekkortól ő vezette az érsekség ügyeit. 1587. október 3-án II. Rudolf a pécsi püspökséget adományozta neki. L. Koller VI. 347. Ezt követte 1592-ben a már valódi rangot és jövedelmeket jelentő győri püspöki cím, illetve a főkancellári hivatal. 1594-ben részt vett a regensburgi birodalmi gyűlésen. Mint magyar követ beszédet mondott június 28-án, melyben a német rendek segítségét kérte a török ellen. A beszédet l. Nicolaus Reusnerus: Selectissimarum orationum et consultationum de bello Turcico... volumina IV. Lipcse 1596. I. 224-230. Miután a török ugyanebben az évben (1594) elfoglalta Győrt, Kutassy Prágába ment, ahol résztvevője volt azoknak a tárgyalásoknak, melyek a Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem és Rudolf császár közötti szövetséget készítették elő az oszmán birodalom ellen. L. Istvánffy XXIX. 423. Az egyezséget 1595. január 28-án írták alá és bekerült Rudolf ez évi törvényei közé. Szövegét l. CJH 1526-1608 1594.LVI. te. 762-773. 1596 elején, miután ismertté vált, hogy maga III. Mehmed vezet hadat az ország ellen, Rudolf többekkel együtt Lengyelországba küldte szövetségkötés és segítségkérés céljából, ám a követség nem járt sikerrel. L. Istvánffy XXX. 447. Még ebben az évben nevezik ki kalocsai érsekké, majd 1597 elején, 43

Next

/
Thumbnails
Contents