Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)
jogos terhet szívesen vállalták, mindig bőkezű volt. 1791-ben a rájuk kirótt hadisegélyt teljes egészében, 1796-ban legnagyobb részben magára vállalta. A piarista atyák közül egyet a vasár- és ünnepnapi magyar hitszónoknak nevezett ki, egy másikat a plébániatemplom német nyelvű hívei számára állított, aki nagyböjtben hetenként és az év nagyobb ünnepein beszélt. Ezekre, valamint a szeminárium tanárai számára évi 1578 forintot költött. Élvezték bőkezűségét a száműzött francia papok, akikre, mialatt e sorokat írom, már 8326 forintot fordított. A nagyméltóságú főpap szerénysége semmi könyörgésemre nem engedte meg, hogy e könyv hátralévő lapjait, melyeken érdemeit és dicséretét foglaltam össze, nyilvánosságra bocsássam. Nem szabad tehát nekem e helyen felemlíteni, mekkora költséggel állíttatta helyre a székesegyházat, melyet 1795. július 19-én a villám fölgyújtott; nem szabad említenem a rézlemezekkel befödött tornyokat, az újonnan öntött sokmázsás harangokat, a nagyszerű toronyórát; nem szabad említenem, mennyit fordított más templomok és plébánialakok felújítására vagy teljes fölépítésére, illetve a kalocsai új és pompás kertekre, melyeket külföldről hozatott értékes fákkal telepített be, mélyedéseit földdel töltötte fel, továbbá tágas és csinos épületekkel látta el a maga és utódai használatára, s így azt a helyet, mely azelőtt műveletlen, irdatlan bozót volt, minden gyönyörűség foglalatává tette; nem szabad említenem, mennyivel segítette a királyi kincstárat és a háború fő erejét, de mindenfajta embert is, különösen az igaz hitűeket. Mivel tehát sem ezekről, sem az alárendelt papságnak és népnek kiadott üdvös rendelkezésekről beszélni nem szabad, nehogy még az őszinte dicséret is sebet üssön szerénységén, mindennek méltó számbavételét és magasztalását az utódokra hagyom, akikre nem lehet hallgatást parancsolni, mint rám. Úgy hiszem azonban, hogy szabadságomban áll befejezésül idetoldani azt a ritka szerencsét, hogy két király koronázásánál segédkezett: II. Lipóténál Pozsonyban 1790. november 15-én, illetve Ferencénél Budán, 1792. június 6-án és mindkettőtől sok ezerre becsült gyűrűt és mellkeresztet kapott ajándékba; azt sem hallgathatom el, hogy Batthyány József prímás halála után a magas magyar királyi helytartótanács tagja lett. 1063 határoztak, hogy a kanonokoknak ezentúl közösen kell részt venniük a kórusimákon (horae canonicae). Még I. Winkler: Érseki főkáptalan 83-86.; Lakatos: Főszékeskáptalan 23. 1063 Kollonich László Bécsben született 1736. december 7-én; apja báró Zay László, aki a Katona által leírt módon, örökbefogadás útján felvette a Kollonich nevet és feleségül vette Kollonich Eleonórát, melynek eredményeként a teljes Kollonich-vagyon örököse lett. Hatodik gyermeke, ifj. László győri, bécsi és római tanulmányai, majd kisebb egyházi javadalmak elnyerése után 1774-ben kapta meg első püspökségét, az erdélyi egyházmegyét, majd 1780-ban a váradi püspökséget, végül 1787-ban a kalocsai érsekséget, melynek harminc évig főpásztora volt. Hosszú érseksége alatt gondja volt a szemináriumra és a székeskáptalanra: az 1790-ben visszaállított papnevelde számára új, szigorúbb szabályokat írt elő (1. Winkler: Papnevelés 26-29.), a káptalan tagjait pedig - mint Katona is írja ugyanebben az évben közös kórusimára kötelezte. Emellett 1810-ben - a káptalan előzetes folyamodványára - minden egyes kalocsai kanonok jövedelmét kétszáz forinttal megemelte. L Nagyfalusy: Takáts Márton 19-20. 1791-ben és 1794-ben egyházlátogatást tartott (l. I. kötet 7.), 1798-ban pedig összeírást rendelt el egyházmegyéjében, mely szerint akkoriban már nyolcvannyolc plébánia működött az érsekség határain belül (l. Kalocsai Schematismus 28.). Ezt követte az 1803-as egyházlátogatás, melyet megbízásából a három főesperes végzett el. L. Gyetvai: Egyházi szervezés 359. Érseksége alatt számos bérmakörút is volt a főegyházmegye ben, melyet részben maga, részben segédpüspöke hajtott végre. L. uo. 363-365. Plébánia-, illetve oktatásszervező tevékenységéről is 251
