Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

püspöki utódaival szemben semmi jogot nem tartunk fenn magunknak. Ennek hiteléül és megerősítéséül a jelen átengedési iratot mindazok tudomásul vétele és jövőbeni iránymutatás végett, akiket illet vagy illethet, aláírásunkkal és szokásos pecsétünkkel, melyet mint általános káptalani helynök használunk, megerősítve kiadjuk és kibocsátjuk. Kelt a kalocsai érseki városban, 1785. december 1-én." Mikor ez a káptalani helynök, egyben nagyprépost, 1787. február 10-én Pesten meghalt, a nagypréposti méltóság három évig üresedésben volt. 83. IV. LÁSZLÓ 1787-től CCXVI. *-^^ollegrádi gróf Kollonich Lászlónak „zay-ugróci" volt a mellékneve, mert nagyapja csemeri Zay Lőrinc báró volt, aki elvette Kollonich Polyxena grófnőt. Ebből a házasságból született László. Őt pedig gróf Kollonich Zsigmond áldozópap-bíboros, római birodalmi herceg, az első bécsi érsek, miután testvérének, Ádámnak egyetlen fia örökös nélkül halt meg, 1727-ben örökbefogadta, azzal a kikötéssel, hogy elveszi feleségül testvérének, Henrik Jánosnak egyetlen leányát, Kollonich Eleonórát, s fölveszi a Kollonich nevet, mellyel az összes birtokok örököse lesz. Mikor az 1677-ben született Zsigmond érsek 1749-ben aranymiséjét mondta, az említett örökbefogadásról így emlékezett meg a bécsi káptalan: „Egyformán bezörög kalyibáknak az ajtain s királyi kapun a sápasztó halál" - ahogy azt Horatius írja.

1042 „Nem könyörül meg a sors: a királyi kezekbe kapát nyújt, rangot ad és elvesz, kardot ad, majd hivatalt.

1043 A félisten hősök, a föld urai azonban vigyáznak és gondolnak arra... hogy teljesen ki ne haljanak... Ezért, ha nincsenek a dicső családnak gyermekei, a szülőknek élő képmásai, a családok fönntartói, az utódok nemzői, akkor örökbefogadással teremtenek nemzedéket, melytől a természet megfosztotta őket. Annyira találékony és nemes a szeretet... törzsököt alkot más gyökérből, hogy tovább hajtson, ha a saját törzsöke a világ és a birtok számára megszakad. így cselekedett és szerződött Zsigmond főpap: ámbár tettei halhatatlanná tették... mégis tovább akart élni örökbefogadott gyermekeiben. Tehát dicséretes alapot és támaszt teremtett fajának, mely nem is fajzott el tőle; és saját nevét adta az ivadékoknak, melyek a szerencsés házasságból sarjadzanak... Virágoznak és fognak is virágozni Ausztriában, a vele határos Magyarországon, s az attól távol eső vidékeken is, kik a Kollonich névvel jeleskednek..."

1044 1042 Horatius Carm. 1.4. 13-14. Justus Pál fordítása. 1043 Tóth Gergely fordítása. 1044 Nagy szerint az örökbefogadás 1722-ben történt. L. Nagy: Magyarország családai V. 304., 306. 242