Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

azok példáját maga is követni fogja. Frangepán viszont a következőképpen írta meg elpártolásának okát III. Pálnak:

43 „Mivel nincs kétségem afelől, hogy lesznek gyalázkodók, akik mint eddig, úgy a jövőben is hamis rágalmakkal igyekeznek Szentségednél az én ártatlanságomat megtépázni, jelen levelemben meg akarom írni Szentségednek mindazt, ami köröttem folyik, hogy az igazság elhallgattassa a gonosz fecsegőket. Mivel 11 éve nem látszott vége lenni a mi felséges királyaink viszálykodásának, mellyel Magyarország fölött huzakodtak és nem lehetett remélni a rablások, öldöklések, a keresztények török rabságba hajtásának és sok más szörnyűségnek a megszűnését, végül a felséges király úr, néhai János, Magyarország királya, a haza végpusztulásán megindulva, továbbá látva és okosan mérlegelve azt a körülményt, hogy saját erőivel nem tud ellenállni a római király úr hatalmának, a török segítségről pedig biztosra vette, hogy az ország számára végzetes és napról napra még inkább az lesz, elhatározta, hogy a császári és katolikus felséggel és testvérével, a római stb. király úrral megegyezésre jut. Mindkét fél részéről folytatott számos tárgyalás után a következőképpen egyeztek meg: »A felséges János úr, az én egykori királyom és uram, békességben birtokolja azt az országrészt, melyet akkor ténylegesen birtokolt, a királyi hatalomnak egész teljességével, azon föltétellel, hogy halála után, még ha fiú utódja volna is életben, az egész magyar királyság minden tartományával és alávetett területeivel együtt visszajut és azonnal rászáll a felséges római király úrra és örököseire; az elhalt király úr fia pedig bírja a szepesi hercegséget az elhunyt király úr egész atyai örökségével együtt; ő ugyanis, ritka és kimagasló erényessége folytán inkább akarta azt, hogy fia nélkülözze a királyi címet, mint hogy a keresztények állama nélkülözze Magyarországot.« A tárgyalások folyamán még hozzátették: »A békeszerződés közzétételének idejében az ország összes főpapjai, mágnásai és előkelői, sőt a szabad városok konzuljai is esküdjenek meg a római király úrnak, hogy ezeket szilárdan megtartják.« Azt akarta, hogy mi, a hat tanácsos, akik ezeken a tárgyalásokon részt vettünk, adjunk erről pecsétünkkel ellátott iratot - ahogy azt meg is tettük - melyben jóhiszeműleg megígértük, hogy »a békét kihirdető országgyűlésen őszintén fogunk fáradozni összes testvéreinknél és barátainknál, hogy a tárgyalás határozatai megfelelő eredményt érjenek el.« A béke kihirdetése érthető okokból halasztást nyert mindaddig, amíg királyom és uram váratlanul el nem távozott ebből a halandó világból. Halála után megint csak azt látom, hogy néhány pártoskodó miatt... minden a fegyveres megoldás felé halad. A felséges római király ugyanis birokba akarja venni az országot sokszoros jogára, főleg pedig a legutolsó egyezkedési tárgyalásokra hivatkozva, amelyeket a néhai király úr nemcsak hogy személyesen zárt le, hanem a szöveget saját kezűleg alá is írta, valamint pecséttel és esküvel erősítette meg. Az uralkodó azt állítja, hogy »ő az elhalt király fiának a tárgyalásokon tett ígéreteit meg fogja tartani«; de ha az országot nem adják át neki, szándéka fegyverrel elnyerni. Az ellenkező oldalon vannak néhányan, akik, úgy hiszem, nem ismeretlenek Szentséged előtt, de nekem nem illik megnevezni őket, mert nem azért írom meg ezeket Szentségednek, hogy valakit is vádoljak, hanem hogy magamat tisztázzam a hamis rágalomtól és igazoljam eljárásomat Szentséged előtt. 43 Uo. 1429. L. Pray György: Epistolae procerum regni Hungáriáé. I-III. Pozsony 1806. II. 95-102. Pray — Katonával ellentétben, aki több részletet is kihagy - az üdvözlőformulán kívül a teljes levelet közli. 19