Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

találta alkalmasnak. Az engedelmeskedett és elindult, hogy megvizsgálja azokat a háborgó vidékeket és ha lehet, lecsendesítse őket. Mindjárt az elején kitűnt, hogy az egész ügy annyira bonyolult, hogy alig kibogozható vagy csak igen-igen lassan. Ezután elmúlt néhány hónap, amikor már valami utat tört magának, de még egyáltalán nem látta, merre jusson ki. Olyannyira összefonódott itt a vallás-, had-, pénz- és adóügy, hogy ebből a sötétből alig tűnt elő valami fény. És az volt a mélyen vallásos főpap számára a legkeservesebb, hogy bár nem kételkedett abban, miszerint valamikor békét fog teremteni a lázongó felek között, méghozzá a két császárnő (Mária Terézia római és Erzsébet orosz cárnő)

876 kívánsága szerint, akiket szövetségessé tett tetteik és győzelmeik nagysága, mégis azt fontolgatta, nem volna-e jobb, ha a békét más juttatná azoknak a népeknek, mint a római egyház egyik érseke, akinek pártatlan ítélete bűnbocsánatnak látszódhat, ha nem kapcsolódik hozzá nagy szigorúság. Búskomorság kezdte gyötörni, mely lassankint testére is kihatott, úgyhogy kénytelen volt a már csaknem befejezett munkáját félbeszakítani..." Emiatt „lemondott a szerencsével megkezdett munka dicsőségéről, s jóllehet az ügy dicséretes befejezéséhez igen sokban hozzájárult, az ügy megoldásával járó dicsőséget és megbecsülést az utódjául kijelölt döntőbírónak (gróf Batthyány Imre) juttatta, és elsőként tulajdonította neki; maga pedig a királynő kegyelméhez fordult és miután kiengesztelte őt, bölcsen sértetlenül megőrizte hitét." Előre látta ugyanis, hogy itt a nem egyesült oláhoknak bizonyos kedvezményeket kell juttatni, ami a kalocsai érsek irányító szerepével nem egyeztethető össze.

877 Visszakozása azonban nem bántotta meg a bölcs királynőt, sőt egész haláláig mindig a legnagyobb kegyben állt nála. Kiviláglik ez a tíz nappal halála előtt hozzá intézett levél szavaiból.

878 „Nem tudom megállni, hogy kegyes tetszésemet ne hozzam [Magasságod] tudomására. Mindig kitűnt [Magasságod] buzgóságával és mindig szokása volt nagyokat cselekedni." Ilyen nagyra becsülte Mária Terézia császárnő Klobusiczkyt. 876 Katona megjegyzése. 877 Pintér és Katona az az aradi ortodox püspök által szított, 1751-ben kezdődő bihari román unióellenes mozgalomra utal. Az összeütközést az 1747-ben váradi püspökké lett Forgách Pál tevékenysége váltotta ki, aki 1748-ban elérte, hogy görög katolikus rítus-vikáriust kapjon maga mellé, továbbá minden erővel igyekezett előmozdítani a nagyszámú bihari románság áttérését; ám 1751-ben az aradi ortodox egyházfő, Sinezius Váradra jött és unióellenes agitációja hatására az egyesült papok jó része visszatért régi hitére. A viszály elmérgesedése miatt Bécs 1754. augusztus 15-én bizottságot hozott létre az ügy kivizsgálására, élén Klobusiczky Ferenccel: ám annak sikeres működése már a kezdetekkor kétséges volt, mivel Mária Terézia a katolikus vallás épségben tartása mellett az ortodox papság és nép kiváltságainak megvédését is feladatul tűzte ki a testület elé. Bizonyára ez a felemás helyzet és a meddő kihallgatások okozták, hogy Klobusiczky 1755-ben lemondott tisztségéről és helyét Batthyány Imrének adta át. Az ügy végül az ortodoxok teljes győzelmével zárult: a királynő 1757-ben Forgáchot elmarasztalta és áthelyezte a váci püspökségre, továbbá az aradi püspöknek szabadságot adott biharmegyei hívei meglátogatására. Minderre l. Bunyitay Vince: Biharvármegye oláhjai s a vallásunió. In: Értekezések a történelmi tudományok köréből. XV. kötet VI. szám. Bp. 1893. 34-72. Még l. Hermann: Katolikus egyház 353.; Pirigyi: Görögkatolikusok I. 109-110. 878 Pintér: Laudatio Funebris 30. 191