Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)
CXXXI. Ezért mi, mint a mondott királyságunknak, Magyarországnak apostoli királya, Isten egyházainak legfőbb védnöke, az igaz vallás pártfogója, Isten iránti megszokott jámborságunknál fogva és mindazon dolgok növelésében, kiterjesztésében és megszilárdításában való serény törődésünkkel és gondoskodásunkkal, melyek az isteni tisztelet nagyobb előmozdítása, az igaz római katolikus hit terjesztése és a papság szempontjából - akiknek Istenhez intézett imádságai és könyörgései folytán jámborul bízunk vállalt kormányzatunk áldásos boldogságában, fegyvereink sikerében és győzelmeiben ellenségeink fölött, továbbá birodalmunk és felséges házunk tovább terjedésében - előnyösek és bármi fontossággal bírnak, valamint különleges buzgalmunkban, mellyel magyar királyságunkban az igaz egyház megszilárdítása és bővítése iránt örökké viseltetünk, nemkülönben tekintetbe véve és jóságosan megfontolva azt, hogy milyen szép és dicső, mennyire hasznos az országok fölötti uralom megerősítése céljából, ha az igaz vallás gyarapítására és kiterjesztésére irányuló készséges törekvéseket nemcsak örvendező lélekkel és jóságos arccal fogadjuk, hanem azoknak az erőfeszítéseit, akik ilyen erényekben az állam javára önként versengenek, bőkezűen megjutalmazzuk, az önként futókat, sarkantyút adva nekik, megkezdett munkájuk folytatására még jobban feltüzeljük, hogy maga az utókor is, vetélkedve az ősök dicséretes erényeivel, az erények és más jámbor cselekedetek méltó követésére készen, mindig szem előtt tarthassa ezt a dicsőséget, mint jelképet; miután az érsek felségünkhöz e célból benyújtott alázatos kérését apostoli királyi kegyességgel és jóindulattal kegyelmesen meghallgattuk és elfogadtuk, az említett papnevelő intézet alapítását, a növendékek, tanárok és a személyzet érseki háztartásból való ellátását kegyesen jóváhagyjuk, megerősítjük és érvényesítjük; továbbá, hogy a katolikus vallás nagyobb hasznára, az érseki székesegyház díszének és fényének emelésére ugyanazon jövedelemből a káptalant is fölújíthassa, császári-királyi tekintélyünkkel nemcsak beleegyezünk, sőt, hogy ez a dicséretes intézmény megmaradjon, védelmét és támogatását magunkra vesszük és úgy döntünk, hogy a mondott káptalanba rendelt személyek a fa és legeltetési javadalmon kívül, melyet az érseki birtokok meghatározott területén, a káptalani tagok szükséglete szerint jelölnek ki nekik, a nagyprépost még 500 forint, a három helybenlakó kanonok pedig egyenként 400 forint, összesen évi 1700 forint készpénzfizetést kapjanak a már többször említett érseki birtok jövedelméből; a széküresedés ideje alatt pedig királyi kincstárunk a meghatározott időre eső legeltetést, tüzelőszedést és készpénzfizetést megengedni, illetve kifizetni tartozik. Sőt helyeseljük, megengedjük, jóváhagyjuk, érvényesnek tartjuk és megerősítjük... Kelt... november 28án, az Úr 1738. évében... Károly. Gróf Batthyány Lajos, Végh Péter." - Ebben a levélben csak az a furcsa, hogy Károly a préposton kívül három káptalani kanonokról beszél, a pápa pedig négyről. De ez amiatt van így, mert hozzászámítja a háromhoz a helybeli plébánost, akinek pedig az érsek nem állapított meg eltartást. CXXXII. A következő évben kiadott királyi oklevél kifejti, milyen pecsétet nyert Patachich a káptalani ügyintézés céljaira: 757 „Mi, VI. Károly... emlékezetül adjuk... hogy tekintetbe véve és jóságosan megfontolva azt, hogy milyen szép és dicső, mennyire 757 A házi levéltárban. KFL. II. 1. b. L/3., ill. uo. 1. b. 3. 49 V-5I V . Még l. Királyi Könyvek 38.123. 164
