Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

vezetett leányegyházakat mindenképpen vonakodnak kezükből kiengedni, császári és királyi szent felséged bizonyos oltalomlevelére támaszkodva; sőt folyó hó 10-én a vukovári konventben tartott gyűlésükön választmányukból két rendi diffinitort hozzám küldve egyszerűen kijelentették előttem, hogy semmiképpen sem tágítanak a nevezett oltalomlevéltől, hanem inkább ellenállnak az én intézkedéseimnek. Ezeknek én azt feleltem, hogy egyházmegyei hatalmamnál fogva tovább fejlesztem a papi szemináriumot, de semmiképpen sem akadályozom meg őfelségéhez való jogos és megengedett folyamodásukat; jelenleg pedig arra készülök, hogy Gara és Katymár birtokokat, valamint Vaskút leányegyházakat a bajai illír plébániától elszakítsam és elcsatoljam, továbbá, hogy a plébánia székhelyét a bajai uradalom garai birtokára rögzítsem és saját plébánossal lássam el. CXXI. Legkegyelmesebb Uram! Tudom ugyan, hogy minden szembehelyezkedésnek és ellenállásnak a kánonjogban előírt fenyítékkel útját lehet állani, mivel azonban császári-királyi felséged oltalomlevelére történik hivatkozás, legyen szabad a teljes terhével már rám bízott kormányzói joghatóságom kézbentartása érdekében az én megfontolásomat hódoló alázattal legjóságosabb tekintete elé vinni. Remélem ugyanis, hogy amaz ilyenformán legmagasabb jogában megmarad, ez pedig nem inog meg. A bosnyák rendtartomány részére 1712-ben és 1722-ben kibocsátott oltalomlevélben a következők vannak:

728 »I. az atyáknak [vannak] érdemeik, amelyeket buzgó munkájukkal szereztek a legkeményebb török uralom idején a lelkek gondozásában, ezért II. a főpásztorok tartsák meg őket ebben világi papság hiányában, míg a nekik szükséges épületeket megépítik. III. Ezt a lelkipásztorkodást abból a célból bízzuk továbbra is rájuk, hogy a vegyesen ott élő szakadárokat könnyebben lehessen az egyesülésre és az igaz hit megismerésére vezetni. IV. Ezen szerzetesek császári-királyi védelme minden és bármely erőszakos és törvénytelen támadó ellen kihirdettetik.« Ezek az oltalomlevél főbb pontjai. Ami az I. pontot illeti: a török szolgaság alatt szerzett érdemek tagadhatatlanok; de nem akkorák, hogy megköthessék az egyházi kormányzók akaratát, akik alkalmas világi papokkal el vannak látva; még kevésbé, hogy egy szerzet fogadalma és alkotmánya ellenére lelkészi javadalmakat örökre kisajátítson magának. II. Ha világi papság hiányában biztosabb is volt a Krisztusban hívőket lelkipásztorok útján - legyenek azok akármilyenek - a katolikus vallásban megtartani, mint pásztor híján üdvösségüket a hitehagyás biztos veszedelmének kitenni, most, hogy már vannak világi papok, mindenképpen jobb lesz példamutató és ezen pályára készült férfiakat megbízni a lelkek gondozásával. Mert ha a szerzetesek épületeinek teljes befejezését kivárjuk, igen későn jön majd el az az érsek, aki az Úr nyáját saját papjaival legelteti. Hiszen a főbb konventek csak most kezdenek újból építkezni... Mindenesetre több, mint 22 év alatt a lelkipásztorkodáson szerzett alamizsnából sokat építhettek volna... III. Igaz ugyan, hogy a lelkész jámbor és példás élete még az ellenfeleket is követésre vonzza, ámde, mivel megtérítésükben elsődleges mozgató a Szentlélek, aki ahol és amikor akar, megihlet, de ki tudja, hogy a kolostori szerzetesnek inkább segédkezik-e, mint a világi 728 Az 1712. május 28-án kelt oltalomlevelet l. Királyi könyvek 29.39. Ennek 1722. október 23-án történt megújítását és megerősítését l. uo. 34.44. 154