Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)
mint tavaly), 691 két nevelő és a szükséges cselédség minden alapítványi és segélyezési támasz nélkül, pusztán az én háztartásom terhére nevelkedik az erényekben és a tudományokban. Megkezdtem az egyházak helyreállítását, és most is dolgozom rajtuk. A plébániákat gazdagítottam és ha növekedne a segély, még többet tudnék gazdagítani. Mert én semmi pompát nem tartok; elhárítom a háztartási és udvari fényűzést, sőt a méltóságnak kijáró kíséretet is megvetem. És mindezt azért, hogy a belém helyezett nagyobb császári-királyi kegyért cserébe a keresztény állam növelésében és gyarapításában való állhatatosságommal és buzgalmammal még kedvesebbé tehessem magam. Sőt elszánt lélekkel úgy döntöttem, hogy az érseki háztartás jövedelméből egy bizonyos hányad kiutalásával hozzáfogok a káptalan minél gyorsabb felállításához és a székesegyházi templom fölépítéséhez, ha őfelsége jóságos pártfogása hozzájárul. Mivel pedig a felsorolt dolgok teljesen kimerítik jövedelmeimet, térden állva könyörgök felségednek a pozsonyi kincstárból folyósítandó segély ügyében, hogy a legszükségesebb helyeken felújíthassam a plébániákat. E helyeket a nagyobbrészt általam véghezvitt egyházmegyei összeírásban, melyet felséged magasságos királyi Helytartótanácsához megküldtem, részletezve felsoroltam. CVI. Miközben ezeket végeztem és lelkemben nagyobb dolgokat is tervezgettem a papság és a rám bízott nép megújhodása érdekében, s körlevélben bejelentettem, hogy főegyházmegyémben közvetlenül fehérvasárnap után kánoni vizsgálatot tartok és ennek lezárására, továbbá a vizitációra kiterjedő határozatok megvalósítására pünkösd ünnepe után a 3. vasárnapra egyházmegyém papságát összehívom: íme váratlanul megérkezett a főméltóságú herceg és Magyarország prímásának felséged február 7-én keltezett királyi engedélyével folyó évi február 12-én kiadott értesítése a jövőbeni zsinat elé bocsátandó egyházmegyei gyűlésről. Ez nemcsak hozzám volt intézve, hanem rajtam túl kiterjedt összes tartománybeli szuffraganeusomra. Ez a közlés személyemben engem nem érint, főként azon körülmény miatt, hogy a főméltóságú és főtisztelendő esztergomi herceg nem a saját, hanem a király nevében járt el, következőleg a legfőbb hatalom eszközének kell tekinteni; sőt dicsekednem kellene, hogy őfelsége őt és nem kisebb méltóságú közvetítő személyt alkalmazott irányomban. Ámde, amennyiben az érintett értesítés kiterjedt összes szuffraganeusaimra, erősen sérti az én érseki kiváltságomat. Ugyanis a legfőbb egyházi hatalom által nekem adott és rendelt szuffraganeusok tőlem való függését korlátozza és szinte teljesen kiveszi joghatóságom alól, vagy legalábbis a két egyháztartomány szuffraganeusai között - az eddigi rendet felborítva - nem tesz különbséget. Mihelyt ugyanis a főméltóságú esztergomi érsek a királyi rendeletet rám vonatkozólag végrehajtotta és az elrendelt értesítést megküldte, azonnal érvénybe lépett a nekem alárendelt szuffraganeus uraimmal szemben az én joghatóságom és ők nem mástól, hanem csak tőlem várhatták és kaphatták volna meg a további értesítést. Ez annyira biztos és nyilvánvaló, mint ahogy az érsek, bár szuffraganeusait tartományi zsinatra összehívhatja, de szuffraganeusai egyházmegyéiben zsinatot vagy gyűlést semmi jogon nem tűzhet ki. 691 Katona megjegyzése. 140