Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)
francia királynak a halála, 498 csak egy holland győzelem vele szemben, csak egyetlen pártütés a nápolyi királyságban vagy más Földközi-tengeri területen, végül a politikusok csak egyetlen cselszö vénye nemcsak az ottani helyzetet változtatja meg igen nagy mértékben, 499 sőt, mellőzve a külföldi dolgokat, magasságod nagyon jól ismeri a magyar köznép állhatatlanságát, fegyelmezetlenségét, közügyekkel szembeni nemtörődömségét és haszonlesését. LXX. De ha mindezek nem hatnának rám, én legalábbis elijednék a fegyverektől és az öldökléstől az isteni igazságosság miatt, melynek a jogos háborúk nincsenek ugyan ellenére, de helyteleníti, ha a felkínálkozó béke lehetőségét elvetve folytatják azokat. Ezek a háborúk ugyanis csak addig jogosak és megengedettek, ameddig szükségesek, tudniillik a jogtalanság elhárítása végett, nem pedig kimondottan a bosszúállás kedvéért. Meg vagyok győződve, hogy ez szívén fekszik magasságodnak, akiről egész Európában oly előkelő dicséretek hangzanak. Ezért jelen soraimmal tisztelettel és egyben alázattal megkérem, pártfogolja ezeket a tanácskozásokat és kegyeskedjék közreműködni ebben a nagy vállalkozásban. Az a véleményem, hogy a nevezett nagyságos gróffal és generálissal történt tanácskozás után el lehetne kezdeni ezt az ügyet valamiféle országos gyűléssel, melyet magasságod hívna össze. Mert ha Isten segítő kezével magasságod már fegyverrel elfoglalta az egész országot és az összes megyék és lakosok szíve-lelke összekovácsolódott néhány ellenző kivételével, nem látom be, miért ne lehetne ezt a gyűlést minél előbb megtartani a magasságod által kijelölt és meghatározott helyen, hogy elkezdődjenek azok a tanácskozások, amelyek végül biztosítják és megszilárdítják a sok különféle indulat közt hányódó szabadságunkat. Bár eddig nem adatott meg nekem az az örömteli alkalom, hogy magasságodat megismerhessem, mégis nagyon kérem, úgy tekintsen, hogy igaz magyar érzés fűz magasságodhoz és számos ragyogó cselekedete és kiváló erényei előtt szívemben bámulattal adózom; engedje meg továbbá, hogy mindörökké magasságod legodaadóbb szolgájának és káplánjának tartsanak." E levélnek az volt a fő célja, hogy Rákóczit országgyűlés tartására ösztönözze. О viszont február 5én Miskolcról gyanúsításoktól és az ausztriai házra szórt méltatlan ócsárlásoktól hemzsegő választ küldött a kalocsai érseknek. 500 LXXI. Széchényi új megfélemlítéshez folyamodott, hogy Rákóczi ellenkezését megtörje. 1704. február 14-én Sümegről egy másik levelet írt neki. 501 Mivel Bercsényi már értesítette az országgyűlés megtagadásának okairól, ez utóbbi levelére már meg sem várta a fejedelem válaszát, hanem öt nap múlva, vagyis február 19-én - megint csak Sümegről - újra írt a fejedelemnek. 502 A levél így hangzik: „Magasságos fejedelem! Fiamuram és nagytisztelendő patrónusom! Úgy tűnik számomra, hogy magasságod 498 XIV. Lajos francia királyra (uraik. 1661-1715) utal Széchényi, aki tudvalevőleg támogatta a Rákócziszabadságharcot. 499 Széchényi a spanyol örökösödési háború miatt (1701-1713/1714) kialakult politikai helyzetre utal. 500 Histoire II. 134-135. A levelet még l Miller: Epistolae I. 75-77. 501 Uo. 138-139. Az teljes levelet luo. 102-107. 502 Uo. 144-145. A teljes levelet luo. 110-115. 102