Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)

A kalocsai érseki egyház története

az ellenségében biztosra veszi, hogy van mintegy 300 ezer ember. Mikor a mieinknek ez a nagy egyenlőtlensége mindenkit erősen lesújtott, hirtelen hozzátette, hogy azért nem kell annyira rettegni az ellenségtől, mert az a sokaság nagyrészt fegyvertelen és harcképtelen. Mikor a király megint sürgetve kérdezte, mit gondol, hány ezer hadra alkalmas és válogatott embere van az ellenségnek, azt válaszolta, hogy 70 ezer. Úgy látták, hogy még ez is messze meghaladja a mi seregünket, különösen mikor azt is mondta, hogy több mint 300 nagy ágyúja van (mikor Lajosnak csak 80 volt). Sokáig tanácskoztak ezekről, majd a barát tanácsára meg majdnem mindenkinek óhajára... akik maguktól is a döntő csata mellett voltak", amit még a többi táborból jövő küldöttek is oly vadul sürgettek és fenyegették a királyi tábort, ha azok nem csatlakoznak hozzájuk, végül is elhatározták magukat a szerencsétlen ütközetre. CCCXI. Brodarics szerémi püspök és a király kancellárja a táborok elrendezését és a szerencsétlen csatát a továbbiakban így írja le:1145

„Tomori mindenek előtt a saját táborába ment, amely - mint mondottuk - a szomszédságban volt és ott nagynehezen rávette övéit, hogy egy kicsit vonuljanak hátrább és egyesüljenek a királyi sereggel. így a következő nap a mi táborunk mintegy fél mérföldre Mohács alatt egyesült azok táborával, de úgy, hogy ott se keveredtek össze, hanem egy kis közt hagytak a mi és az ő táboruk között. (Egy kőhajításnyira, ahogy másutt írja.) Augusztus 29-én, már délutánra hajlott a nap, mikor feltűnt az ellenséges had... a völgyön át csöndben menetelve, csak a dárdahegyek árulták el. A barát tehát azt gondolva - amint a helyzet mutatta -, hogy azok vagy a mi táborunkat igyekeznek elpusztítani vagy körülvenni, ezért a csatasor éléről a királyhoz vágtatott és megparancsolta, hogy Ráskai Gáspár... menjen földeríteni, mit terveznek... Eddig még bizonytalan volt, vajon az ellenség lehetőséget kínál-e az aznapi csatára, mert mintegy délután három óra volt. Voltak olyan főemberek, akik megunták a hosszas várakozást, és úgy vélekedtek, hogy visszavonulót kell fúvatni, s vissza kell térni a táborba. Mikor a barát ezt észrevette, tiszttársával együtt tüstént a királyhoz vágtatott és figyelmeztette, hogy a csatát semmiképpen nem kell elhalasztani, kisebb veszély most az ellenség egy részével megütközni, mint másnap az egész hadsereggel, a győzelemben nem kell kételkedni. Erre a szóra a király tüstént támadásra fúvatott... Sokkal hevesebb tusa támadt, mint amennyi katonáink számából következett volna... Hirtelen Báthori András vágtatott a királyhoz, hogy az ellenség hátat fordít, a győzelem a miénk, előre kell jönni és segíteni a mieinket, akik üldözik a futó ellenséget... Mialatt a mieink nyomon követték az ellenséget... a jobbszárny ingadozni kezdett... A sereg nagy része futva menekült és éppen azokon a helyeken, amerre kevéssel előbb ujjongva a győzelem reményével eltelve mentünk. Az ellenség a mi futásunkat látva vagy cselt gyanított vagy kifulladt a csatában, s sokáig csatasorán belül maradt. A rendes csata mintegy másfél óráig tartott... A király testét... később egy meredek árokban találták meg Mohács fölött fél mérföldre." Lajos királyon, a csata főbb áldozatán kívül a mohácsi vereség a nemesség virágát és a magyar katonaság magvát nyelte el. „Azt mondják - beszéli el Brodarics1146 - hogy a barát a csatasor élén bátran 1145 Uo. 681. L. uo. 46-55. 1146 Uo. 703. L. uo. 55-56. 293