Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)

Thoroczkay Gábor: Előszó

Györffy teóriája tulajdonképpen kutatástörténeti kuriózummá vált. Kristó ugyanekkor az érsekség székhelyének megváltoztatását - analógiás bizonyításra támaszkodva - Szent Lászlóhoz kötötte, aki ugyanígy cselekedett már a bihari egyházmegye központjának Váradra helyezésével.150 Érdekes elmélettel állt elö Makk Ferenc professzor az 1990-es évek elején. Ő úgy vélekedett, hogy a főegyházmegye központjának Bácsba való áthelyezése az 1080-as évek első harmadában Bizáncból a Duna-delta környékére költöző, a kelet-római birodalomba csak pár éve megérkező azon angol lovagokhoz köthető, akik az 1066. évi hastingsi csata után menekültek el hazájukból a normannok ottani győzelme miatt. Ezekre az ún. keleti angolokra vonatkozó - a magyar tudományosságban részben akkor frissen megismert - források mind szóltak arról, hogy a Bizánctól függetlenedni kívánó lovagok a latin rítusú kereszténységet akarták továbbra is követni, s ezért Magyarországról kértek papokat és püspököket, sőt klerikusokat küldtek hazánkba, hogy magyarországi római szertartású főpásztorok szenteljék fel őket püspökké. Makk Ferenc szerint éppen ez lehetett a dél-magyarországi érseki székhelyváltozás legfontosabb indítéka, hiszen így a kalocsai metropolita Bácsból gyakorolt joghatósága a Balkán egy részére is kiterjeszkedhetett. A transzláció másik indokaként az érsekség déli részén nagy számban élő ortodoxok latin szertartásra való áttérítését jelölte meg. A kalocsai érsek délebbre költözését egyébként a rejtélyes lovagok históriájának kronológiája alapján az 1080-as évek végére keltezte. A szerző, az Árpád-kori diplomáciatörténet monográfusa,151 mindezt Szent László Bizánc fele irányuló hódító jellegű külpolitikájának kereteibe is beillesztette.152 A közelmúltban újból részletesen tárgyalta a kérdést Kristó Gyula. Átfogó analízisével újfent megerősítette, hogy itt csak a székhely megváltozásról, s nem egyházjogi különválásról volt szó a XI. század végén. A jelentőségét teljesen soha el nem vesztő Kalocsa a XII. század végén, a bizánci-magyar kontaktusok hanyatlásának bekövetkeztekor, Saul érsek (1192-1201) visszaköltözésével nyerte vissza egyházi központ jellegét, de a káptalan Bácsott is megmaradt, s így lassan kialakult az egész középkort jellemző duális struktúra: két egyenrangú székesegyház, káptalan, hiteleshely. Hosszan foglalkozott Kalocsával mint településsel is, hangsúlyozva, hogy más magyarországi püspöki székhelyekhez képest - valószínűleg rossz földrajzi adottságai miatt - roppant fejletlennek minősül a korai időszakban, a városiasodás szintjének a modern kutatások alapján felállított kritériumai közül szinte semmit sem mutathat fel (nem volt a területén koldulórendi kolostor, sem társaskáptalan, nincs adat idegen eredetű kereskedőnépességre stb.). A főegyházmegye ősi központjának a későbbiekben sem gyorsult fel a fejlődése, így még a XV. században is csak egy magánföldesúri (itt jelesül: érseki) mezőváros szintjét érte el.153 150 Uo. 450-451. 151 Makk Ferenc: Magyar külpolitika (896-1196). Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 2. Szeged 1996.2 152 Makk F.: a 72. jegyzetben i. m. 19-20., bővebben 1. Uő: A kalocsai érsekség bácsi székhelyének létesítéséről. In: Koszta L. (szerk.): a 79. jegyzetben i. m. 21-27. Véleményét - a latinizációs program teóriájának kivételével - elfogadja: Török J.: a 106. jegyzetben i. m. 44. 153 Kristó Gy.: a 16. jegyzetben i. m. (Érseki székhely...) 12-20. XXVII