Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)
jelenik, s alig ismeri bíráját, kinek választásában részt nem vett, s az a gyanú is megvan, hogy a nótárius és a fungens (működő) bíró jóakaróit írja fel a voxolásra." Nagykunságból szintén hasonló véleményt küldtek. Az eredménytelenséget látva ismét eltörölték a szavazótestületet, s visszaállították a bíróválasztás redemptusok által gyakorolt módját. III. 3. 2. A helyi igazgatás tisztségviselői III. 3. 2. 1. Választott tisztségviselők Főbíró A választott tisztségviselők legrangosabbja a főbíró volt. Jogköre kiterjedt a közösség irányításának egészére. A Jászkun Kerület helységeiben, még a legkisebbekben is, a főbíró sokkal szélesebb jogkörrel rendelkezett, mint a korlátozott jogú jobbágy községek bírói, akiknek hatósági jogait a földesúri függőség erősen korlátozta. 256 A vármegyék mezővárosainak bíráinál, ha nem is jelentősebb, de komplexebb hatalom volt a kezükben, s ez Szabó László szerint annak tudható be, hogy jogilag homogén közösséget irányítottak: közösségük valamennyi lakója szabad ember volt. 257 A bíró hatalma kiterjedt a település minden tagjára, beleértve a nemeseket is. A vármegyékben a nemesség ki tudta vonni magát a főbíró hatalma alól, sőt Nagykőrös mezőváros esetében még támadást is intézhetett a város ellen. 258 A főbíró választása a többi tisztségviselő választásával egy napon történt, 1748-ig Szt.György napkor, ettől 1754-ig január l-jén. 1754. november l-jén áttértek a bírák katonai évre történő választására, s ez maradt érvényben 1848-ig. Kivétel volt Jászfényszaru, ahol november l-jén tartották a búcsút, ezért a bíró választást kerületi engedéllyel az azt megelőző napra tették át." A bíró személyének választásában joga volt minden lakosnak részt venni, a gyakorlatban ez a jog is, mint annyi más, a redemptusokra vonatkozott. A választást jelölés előzte meg. A tanács tagjai titkos szavazással ajánlottak 3-4 főt, köztük kötelezően az előző évi főbírót. 1787-től, amikor a Jászkun Kerület Pest vármegye felügyelete alá került, a tanács jelölési jogköre megszűnt, s csak az 1790. október 18-20-i közgyűlés állította vissza. 260 A közbeeső időszakban a szavazásra bocsátandók kiválasztása az egyes kerületek kapitányai által tartott gyűlésben történt. 255 SZML. JKK. kig. Fasc. 4. No. 1314/1826. 256 Horváth Z, 1972. 565-572. 257 Szabó László, 1982. 11-12. 258 Galgóczy K., 1896. 154., 167-170. 259 SZML. JKK. Kig. Fasc. 1. No. 1887/2264. 260 SZML. JKK. kig. kgy. jkv. 1790/2., 2264. 91