Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)

tak hivatva elősegíteni, de különösen az önrendelkezésüket féltő helyi igazgatási egységek ellenállása gátat vetett a végrehajtásnak. A Jászkun Kerületben a helyi autonómiát ért sérelmek orvoslása után látszólag visszatért az élet az ősök által kitaposott ösvények és keretek közé. Ez a szervezeti keret azonban mégsem ugyanaz, a közigazgatásban, ha lassan is, egyre nagyobb teret nyert a szakszerűség. A birodalom érdekeinek alárendelt intézményhálózat a helyi igazgatásra is kiterjesztette hatását. Szakszerűsített és egységesített, és sokszor a helyi társadalom ellenére, a helyi autonómiák megsértésével, de a fejlődés érdekében, a törvény erejével érvényesítette hatalmát. Az 1848. évi márciusi forradalom után kibontakozó közigazgatás, a felelős magyar minisztérium megalakulása, a népképviseleti rendszer megteremtése, az igazgatástörténet önálló külön fejezete. Rövid idejű érvényessége miatt ez az új magyar igazgatási rendszer a helyi autonómiákban alig tudott kibontakozni. Mégis, a szabadságharc leverése után is éreztette hatását az a két törvénycikk, melyre a jászkunok az abszolutizmus korában is gyakran hivatkoztak. E két törvénycikk szinte az egykori kiváltságok szerves folytatásaként beépült életükbe, védelmük meghatározta politikai megnyilvánulásaikat. Az egyik az 1847/48. évi áprilisi törvények 5. cikkelye. A törvénycikk szerint a Jászkun Kerület 4, a kerület városai közül Jászberény, Félegyháza és Halas l-l népképviseleti alapon megválasztott követet küldhetett a törvény alapján öszszehívandó országgyűlésre. A másik az 1848:25. törvénycikk, mely a Jászkun Kerületről szól. A törvénycikk 1-9. §-a a tisztviselők és a közgyűlés tagjainak választásáról, a 10-13. §-a a közgyűlésről, a 14-15. § pedig a közigazgatásról rendelkezett. A 14. §. a választásoktól eltekintve változatlanul hagyta a közigazgatást, a 15. §. pedig a redemptióból eredő magánjogi viszonyok fenntartását biztosította. 1848 után a jászkunok egyre inkább elveszítették különálló kiváltságaikból eredő rendi vonásaikat. Az egységesített és bürokratizált hivatalszervezetek kiépítése, a külön jogok elvesztése megszüntette az egykori zártságot. A redemptio által meghatározott birtokjogra épülő társadalom azonban a Jászkun Kerület fennállásáig őrizte a különálló jogban gyökerező hagyományrendszerét, mely a felső hatalom egységesítési törekvései ellenére is bizonyos szintű másságot kölcsönzött az ott élőknek. A helyi igazgatás a hivatali kötöttségek ellenére mindenkor arra törekedett, hogy e másságot életben tartsa. Jól tükrözi ezt az 1860-6l-es évek közigazgatási élete. A politikai enyhülés következtében ismét feltámadt önkormányzat hatalmas lendülettel tért vissza egykori társadalmat formáló és szabályozó feladataihoz. Az igazgatási szervezet és hivatali gépezete megkísérelte az egykori kiváltságokra alapozott közigazgatást a változott kor követelményeihez igazítani, de az már csak részlegesen sikerülhetett. Az 1867-es kiegyezéskor a középfokú közigazgatási hálózat: a vármegyék és a vármegyéknek megfelelő, de különböző kiváltságolt eltéréseket mutató szabad kerületek közigazgatása eltérő szerkezetben működött. Nyilvánvaló törekvés 3 1847/48. évi országgyűlési törvény-czikkek. 1848. 6