Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)
kivetett térítési díj mindig alacsonyabb összegű volt a zsellérekre kivetetteknél, s az állattartási lehetőségeiket is minden időben úgy szabályozták, hogy kedvezőbb legyen a zsellérekénél. A társadalmi mobilitás során e köztes réteg tagjai igyekeztek leginkább redemptussá válni, hiszen őket sokszor csak egy lépés választotta el attól, hogy valamennyi kiváltság teljes jogú birtokosai lehessenek. Az irredemptusokhoz tartozás és a redemptussá válás feltételeit helyi és kerületi szinten is szabályozták. Legkönnyebb volt az irredemptusok redemptussá válása az úgynevezett beházasodás esetében. Az 1762-es Hármas kerületi rendelkezés szerint az olyan irredemptusok, akik redemptusoknak özvegyeit, vagy leányait feleségül veszik, akik szántóföldet vagy acquisitio vagy coaquisitio, propter communionem juricum, (szerzés vagy közkereset által a jogi közösség miatt) successoraik (örököseik) is redemptusoknak tartassank." A zsellérek rétegét a Jászkun Kerületben a politikai jogokból teljesen kizárt, a gazdasági életben pedig az irredemptusoknál is hátrányosabb helyzetű de szabadparaszti jogállást elnyertek alkották. Mindenkor csak azokat a jogokat kapták meg, amelyeket a tanács engedélyezett. A redemptio után bevándorolt zselléreknek ahhoz, hogy ingatlant vásárolhassanak, lakosi jogot (jus concivilitatist) kellett szerezniük. Ezt a tanács csak a kifogástalan magatartású és jó közteherviselőknek adta meg. Az egyszer megszerzett lakosi jog öröklődött, a megszerzéskor viszont időnként változó, de mindig jelentős összegű illetéket kellett fizetni. Esetenként külön helyi rendelkezések szabták meg a zsellérség feltételeit Alig állapítható meg választóvonal a negyedik társadalmi réteg, a csak munkavállalás céljából a kerületekben tartózkodók (commoransok) és a zsellérek között. A commoransok ideiglenes jelleggel tartózkodtak a helységben. Ez az ideiglenesség azonban sokszor évekig tartott megszakítás nélkül. Ok nem is folyamodhattak lakosi jogért, - vagy csak különleges megszorításokkal - tehát a felemelkedés útja innen szinte járhatatlan volt. Előbb zsellérséget kellett szerezniük. Társadalmi besorolásuk sokszor teljesen a tanács önkénye szerint alakult. 183/-ben, nehogy az idegenből beszivárgó munkavállalók lakosi jogra igényt tarthassanak, megszigorították a commoranssá válás feltételét. Ettől kezdve az olyan idegenek tartattak a kerületekben commoransoknak, akik nem alattomosan, hanem az elöljáróság tudtával és megegyezésével telepedtek le valamely községben, ott rendesen adóztak, közterheket viseltek, legalább 10 évig ugyanazon helységben mint kifogástalan magaviseletű munkavállalók éltek. A zsellérek legszegényebb és legkiszolgáltatottabb rétege hasonlóan a commoransok legszegényebb rétegéhez, éves szolgálatot, bérességet vállalt, mely gazdaságilag kevésbé jövedelmező volt, mint a szabad bérmunka. A pásztorok többsége eltekintve a számadóktól, a commoransok közül került ki. A zsellérek és commoransok vagyoni helyzetét összehasonlítva szembetűnő, hogy a zsellérek összeírt állatállománya nagyobb számú, mint a commoransoké. A zsellérek könnyebb gazdagodásának okát abban látjuk, hogy ők huzamosabb ideig úgy laktak egy-egy gazdánál, hogy ott állataikat elhelyezhették, de munkaerejük egy részét szabad bérmunkavállalással értékesíthették. 26
