Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)

szervezeteikből örökítődtek át, és nyertek a rendészeti igazgatásban - az új követelményeknek megfelelően - polgári tartalmat. Ez a nagy múltú, rangsor szerint tagolt és szilárd igazgatás alkalmas volt arra, hogy összefogja a lakosságot, egységesítsen, irányítson és hivatali szervezete segítségével a külön jogrend birtokában a kerületekbe beköltözőkkel a Jászkun Kerület szabályait elfogadtassa. A jászkun társadalomnak ez a belső összetartása, akkor is érzékelhető, ha tudjuk, hogy ez a társadalom szociális és vagyoni vonatkozásban a XVIII. század végén már erősen tagolt. A XIX. században a megnövekedett népesség társadalmi rétegződésének arányai megváltoztak. A közigazgatási hatalmat birtokoló redemptusok kisebbségbe kerültek. A tanácsok irányító tevékenységét viszont elsődlegesen a redemptus érdekek határozták meg. A hatalomból kiszorult rétegek ezért egyre inkább beleszólási jogot kértek a közügyek irányításába. A két vezető réteg, a nemesek és a redemptusok nézeteltérései is egyre erőteljesebbekké váltak. A XIX. század közepére a Jászkun Kerület közigazgatási szervezetének és társadalomvezetésének három ütközési ponttal kellett szembenéznie. Egyfelől az egyre erőteljesebben jelentkező hatalommegosztási törekvésekkel, másfelől a nemesi jogok érvényesítésének követelésével, harmadrészt pedig a saját szűklátókörűségéből fakadó ellentétekkel. A hagyományos módszereket alkalmazó, maradi vezető réteg egyre kevésbé tudta az irányítást kézben tartani, többségük elsőrendű fontosságúnak tekintette saját hivatalviselését, s ezzel együtt adómentességének megtartását. A helyi közigazgatásnál bizonyos mértékig rugalmasabb s formailag talán demokratikusabb volt a kerületi. Itt viszont 1848-ig erősen érvényesültek a nádor és a Magyar Királyi Helytartótanács központosítási törekvései. A nádor igyekezett a kinevezett tisztségviselők számát növelni, s ezzel a közügyekben hozott döntéseknél a helységek súlyát csökkenteni. így sikerült elérnie azt, hogy a közgyűlés, melynek tagjait a helységek követei és az összkerületi elöljáróság tisztségviselői képezték, sokszor ne a helységeknek, hanem a központi kormányszerveknek megfelelő döntést hozzon. Ugyanezt a célt szolgálta a jegyzők kinevezésének és elmozdításának akadályozása, illetve főkapitányi jóváhagyáshoz kötése. A kerületi közigazgatáson keresztül szabályozták a helységek gazdasági életét, és támogatták - elsősorban a Hármas Kerületnél alkalmazott szaktisztviselők hatáskörének bővítésével - a szakszerűséget és a központi elképzeléseket. Mindezt figyelembe véve megállapítható, hogy a Jászkun Kerület közigazgatása eltért a vármegyék és a szabad királyi városok rendszerétől, de ez utóbbiakkal sok hasonlóságot is mutat. A kerületek helységeinek közigazgatása azonosan működött, ami a közgyűlésen keresztül érvényesülő központosítási és egységesítési törekvéseknek s a minden helységre egyaránt érvényes kiváltságoknak volt köszönhető. A mezővárosi jogot ténylegesen nem nyert helységek igazgatása a mezővárosokhoz hasonult. 231