Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

A tizesek gondjaira bízott nagy hidakból főleg Szentgyörgy két felső tizese részesedett. Míg például Körösmény tízesnek nem volt Fiság-hídja, addig Háromtizesnek a Laczok hídjáról és a Zata hídjáról, Jenőfalvának a Basák hídjáról, a Nyírok hídjáról és a Haricskák hídjáról kellett gondoskodni. Utóbbi hidat emlegették Alsó-Nyírők hídja néven is. Azok a tizesek, amelyeknek nem volt Fiság-hídja, szükség esetén fával támogatták a más tizesek területén lévő Fiság-hidak építését, felújítását, mivel lakóik vagy állataik használták a tízesük területén kívül eső hidakat is. Martonos tizes, amely nem érintkezett a Fisággal, többször adományozott fát a Benék hídja javítására. Egy közmunka-számadásban olvasható, hogy 1871. július 9-én Martonos tizes öt lakója hídfát hozott a tilalmasból Bene hídjára}

11 1849-ben megörökítettek egy névsort Martonos tizes jegyzőkönyvében annak a 30 bánkfalvi gazdának a nevével, akik Martonos tízestől fát kértek a Bene hídja számára. 178 1883-ban a Jenőfalva tizes területén lévő Nyírok hídja gondozói fát kértek és kaptak Körösmény tízestől a megrongálódott híd rendbehozására.

179 Azokban a tízesekben, például Háromtizesben és Jenőfalva tízesben, ahol több nagy híd gondozásának terhe nehezedett a tizes lakosságára, a népesség a XIX. század második és a XX. század első felében megoszlott aszerint, hogy melyik híd fenntartóinak közösségébe tartozott. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a több nagy híddal rendelkező tizes társadalma hídközösségekre tagolódott. A hídbírók által vezetett hídközösségek a tízesen belül azokat a gazdákat fogták össze, akik egy-egy Fiság-híd közelében laktak, és a szomszédságukban lévő átkelőt a leggyakrabban használták. A hídbíró kifejezés Csíkszentgyörgyön a hidakkal legjobban „megáldott" Jenőfalva tizes 1893. évi jegyzőkönyveiben bukkant föl először: „Csedő József hídbíró kéri a tizes birtokosságát, [hogy] a Bor utca végére szükséges hídra a birtokosság a szükséges hídfakat adja meg". „Kánya Ferenc, mint hídbíró, ... kérelemmel járul[t] [a tízeshez], s neki ... 6 db. bárkafát adott a teljes gyűlés ... Kukujzásbol" .

m A kutatónak érdemes nagy figyelemmel tanulmányoznia az efféle kéréseket, mert a hídbírók hídfa és bojt iránt benyújtott instanciái időnként úgy jelentek meg a szűkszavú és hevenyészett szövegű tizesjegyzőkönyvekben, mintha magánjellegű kérések lettek volna. 1944. február 19-én Jenőfalva tizes közgyűlése hídbírókat választott és a választás eredményét a szokásokkal ellentétben megörökítették a tizes jegyzőkönyvében.

182 A „legfelső hídhoz" Basa Andrást és Basa Domokost, a „középső hídhoz" Keresztes Mihályt, Domokos Andrást és Nyírő Dávidot, a „legalsó hídhoz" Miklós Istvánt, Sándor Ferencet és Ballá Imrét választották meg „hídbírónak". A hidanként felsorolt több személyt valószínűleg úgy kell értenünk, hogy közülük egy volt az TA. M. 1.78 TA. M. 1.65. TA. К. 2. 244. TA. J. 2. 255. TA. J. 2. 260. TA. J. 5. 22-23 SO