Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

tes Antal elvállalta, hogy 14 évig gondozza, jó karban tartja a martonosi földek közötti két nagy gödröt és a mellettük elhaladó utat.

874 1877. június 10-én Háromtizes gyűlése döntött a Monyasdpataka és az Aranyásás pataka völgyében fekvő kis tizeskaszálócskák bérbeadásáról: ,JL Monyasd felé forduló határ részben, elkezdvén a Tóktolfel Monyasd fejéig a' muzsdák és apaiak melletti részecskék ellicitáltattak, mint többet ígérő tartotta fel Tekse István 2 forint 5 krajczárért. Úgy hasonlóul Aranyásás felé fordulóban az út feletti muzsdák ellicitáltattak, tartotta fel Lacz Gábor 51 krajcárért.'''' TIZESLEGELŐK ÉS AZ ÁLLATTARTÁS A téma kijelölése Csíkszentgyörgy és Csíkbánkfalva határában jogállás, birtoklás tekintetében többféle legelő volt az újkorban, például „megyei", községi, közbirtokossági. Ezek együttes igénybevételére, használatára alapozódott az állattartás teljessége, amelynek aprólékos történeti-néprajzi bemutatása külön könyvet töltene meg, különösen, ha tekintetbe vennénk a viharos XX. század tengernyi birtokjogi és gazdálkodási változását. Ilyenfajta megközelítésre itt és most, egy tízesekről szóló könyvben a szerzőnek nincs lehetősége. Ezért csak a tizesbirtokok, azon belül a tizeslegelők, valamint a tizes gazdálkodás-szervező tevékenysége oldaláról érintem az állattartás témáját. Elsősorban a XIX. századi viszonyokat mutatom be, kevés utalással a XX. századra. Tanulmányom két kérdéskör tárgyalására összpontosít: 1. A tilalmasbéli páskum, a ciherpaskum és az igásállatok legeltetése, 2. A tizes által szervezett csordák, seregek belső-határbeli legeltetése a tizespásztorok fogadása, tevékenysége tükrében. Egyáltalán nem foglalkozik tanulmányom: 1. a juhtartással, amely tízesenként szerveződött ugyan, de nyaranta a tizesbeli esztenák kötelékében havasi legelőkön folyt. 2. a nem igázott és nem fejős szarvasmarhák havasi csordáival. A tizeslegelők rendszere, változása A XX. század közepe felé haladva egyre természetesebbé vált, hogy a tízeseknek van legelőjük, illetve olyan birtokuk a két nyomásban művelt határ keleti fele és a tizestilalmasok között, amelyet legelőként tart számon a telekkönyv, a megfelelő állami hivatal és a statisztika. Ez rövid múltra visszatekintő új jelenség a tizesek birtoklás-történetében. A XIX. század vége előtt efféle, legelő gyanánt számon tartott tizeslegelők nem léteztek. A XIX. század végéig a nyomásokban művelt vetéshatár után kelet felé mindjárt a tizeserdők, a tizestilalmasok következtek. A XX. századi közbeiktatott tizeslegelők a tizeserdők, a tizestilalmasok területébe estek. Jobbára a tilalmasok TA. M. 3. 2. TA. H. 2. 229. 245