Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)
sa ki a családja sáncrészén keletkezett hibát. A kerítettség ugyanis, a borsikátlan állapottal együtt, fontos tényezője volt a jól elárverezhetőségnek. A kerített kaszálók sorába tartozott az Úz-völgyi Lófőrész is, Altizes, Martonos és Simószege közös nagy kaszálója, amelyről a tízesek közös birtoklásának tárgyalásakor már írtam. Bikakertek Néhány tízesnek a XX. században volt Bikakert néven emlegetett bekerített kaszálója. Ezek a területek onnan kapták nevüket, hogy füvük hasznát a bikatartásra kellett fordítani. A bikakertek és a Bikakert helynevek a XX. század elején születtek meg Csíkszentgyörgy határában, a tizeserdők tájékán. 1905. május 21-én Háromtizes gyűlése úgy határozott, hogy a tilalmasbéli kaszálható legelők közül a Dakos alja nevű 6 holdas terület szakíttassék ki a bika tartására. Ez a határozat lett a későbbi Bikakert létrehozásának alapja. 864 1911. november 15-én Háromtizes gyűlése elhatározta, hogy a Dakos nevű területet, „amely a hivatal által ki lett jelölve bikakertnek''' a „birtokosság gyepülje be" és közmunkával tisztítsa meg a bokroktól, csenevész fáktól. A háromtizesiek a gyepülő és kaszálótisztító nagy közmunkát 1911. november 20-án tartották az akkor már Bikakertnek nevezett kaszálón. 1911. december 3-án a tizes gyűlése szomorúan és fölháborodva állapította meg, hogy egyesek a „kijelölt Bikakert" kerítéséből és takarításából a rájuk eső részt még nem végezték el. Komoly szankciók kilátásba helyezésével próbálta a tizes elérni, hogy december 8-ig minden tizestag családja végezze el a részére kiporciózott munkát. 865 Jenő falva tizes csak az első világháború után, 1919. december 12-én határozta el a tilalmasbeli Nagypallag körbesáncolását abból a célból, hogy ott megszülethessen a Bikakert: „Határozatilag kimondja a tizes birtokossága, hogy a Nagy pallag elé menő úton belől, a Nagy pallag külső szélén igyenessen bé Kicsi pallag kivételével lefelé a két patak köze bésánczoltassék, a bika és a kan eltartására szolgáljon. Név szerint minden bébíró köteles a részére kijelölt részt meg csinálni, és azt mindenkor olyan jó karban tartani, hogy minden kárt tévő állattól védve legyen, s ha a részén olyan rossz [lesz a sánc], hogy ott behatol valami, azt a kárt megtéríteni." 6 Kérdéses, hogy a határozatban kitűzött cél a beköszöntött télre való tekintettel megvalósult-e, ugyanis 1920. szeptember 26-án Jenőfalva tizes hasonló, de már konkrétabb határozatot hozott: Nagypallag mostantól kezdődőleg 1921. május 1-éig sánczoltassék be, az melynek felmérése október 4-ére tűzetik ki. A birtokosság minden egyes tagja köteles az felmérésen jelen lenni, és az eső részt az fel mérés napjától kezdve 1921. május 1-éig meg csinálni és azt a további időkre jó karban tartaTA. H. 3. 472. TA. H. 4. 79-80. TA. J. 3. 265. TA. J. 3. 272. 243