Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

tett a csordába adni. A pásztor bérét a sertések gazdái sertésenként adták össze kupában mért gabonában és krajcárokban számolt pénzben.

851 A XIX. század második felében és a XX. század elején sok makkoltatási határozat született a csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tízesek gyűlésein. Ezek egy részében nemcsak makkoltatásról, hanem tél elején kezdődő és tél végéig tartó „rideg" sertéspásztorlásról volt szó. A téli sertésjáratásnak része volt az egy-két hétig vagy tovább tartó makkoltatás is. TIZESKASZÁLÓK A tilalmas „pusztái " és a „ ciherek" „feltiltása" A tízesek tilalmasaiban a sűrű erdőket tarkítva akadtak kisebb-nagyobb tisztások, amelyeket alcsíkban а puszta szóval jelöltek.

852 Az erdei tisztások vagy puszták nyomot hagytak a helynevekben is. Erről tanúskodnak többek között a Szék pusztája, a Lenkert pusztája, a Kesösvölgy pusztája, a Fenyőszó pusztája, a Fügéstelek pusztája, a Tánczos pusztája helynevek. Bizonyos erdei „puszták", valószínűleg a nagyobbak, megkaphatták a mező nevet is. Erre utalhatnak olyan helynevek, mint a Bandi mezeje, a Lőrinc mezeje, vagy Nyőrinc mezeje, a Vargyas mezeje, a Majd mezeje és a fölöttébb sokszor emlegetett Tekse mezeje. A legtöbb tizeserdő falu felé eső szélét, valamint a mély patakvölgyek vízközeli, fás bokros földsávjait, a pusztákkal tarkított bozótos, növendékfás, csalitos „előerdőt" Csíkszentgyörgyön is, miként a Székelyföldön mindenütt cihernek nevezték. Bokrokkal sűrűn benőtt bozótok, gyér, ritka, alacsony, csenevész fás erdőcskék és fátlan, ritkásan bokrosodó tisztások váltakoztak a területén. A tizestilalmasok „pusztáit" és cihereit a tizesbeli igásállatok legelőjeként hasznosították. Ezért emlegették a tilalmas legeltethető részeit páskomnak, tilalmasbeli páskomnak, ciherpáskomnak. A tilalmasokat a „puszták" és a „ciherek" füvének védelme érdekében a nyár első felében minden tizes „feltiltotta". A feltiltás általában május 15-e környékén kezdődött és Keresztelő Szent János ünnepén, június 24-én ért véget. A feltiltás ideje alatt igásállatok sem járhattak a tilalmas területén. Erre legtöbbször az erdőbírák és fogadott fűpásztorok vigyáztak. A XIX-XX. században а feltiltást többek között az indokolta, hogy a tízesek a feltiltott „pusztákat", cihereket nyilakra osztva vállalkozóknak bérbe adták kaszálásra, szénacsinálásra. Ezáltal a tizeskasszák némi pénzbevételhez jutottak. Az efféle erdei kaszálóhelyek bérbeadása a feltiltás idejére szólt. Árveréseket mindig májusban tartottak a feltiltással nagyjából egyidőben. A szénát júniusban le kellett kaszálni, fel kellett gyűjteni, és ajánlatos volt elhordani. A bérbeadó tizes Szent János napjáig, június 24-ig biztosította a feltiltással és esetleg fűpásztor alkalmazásával a széna épségét. Szent János napja tájékán, a tilalmas felszabadítása napján megjelen11 ТА. К. 1.37. 2 A sokféle jelentésű puszta szó „erdei tisztás" jelentésére: SZT. X. 1059., 1069., 1073. 238