Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

A fakivágások alkalmával keletkezett hulló fát, a szél által kidöntött és a tűz által megpörkölt veszendő fát a XIX. század első felében is rendszeresen elárverezték a tízesek a legtöbbet ígérőnek. A XIX. század második felében, amikor újabb és újabb terhek szakadtak a tízesekre, gyakran előfordult élőfák árverezése is. Az utóbbiak eladásához, illetve kivágásához előzőleg meg kellett kérni a magyar királyi erdőhivatal engedélyét. A hullófát és a veszendő fát legtöbbször „területi alapon" árverezték. Földrajzi nevekkel körülhatárolva megjelöltek egy bizonyos területet, ahol jelentős mennyiségben fordult elő eladó fa. A licitáláskor a legtöbbet ígérő vevő a megnevezett terület hulló vagy veszendő fáját „tartotta fer. Ha nagy területekről volt szó, amelyet egy ember nem „vett volna meg", a területet nyilakra osztották, és a földrajzi nevekkel pontosan körülhatárolt nyilakat árverezték el. Az élőfát legtöbbször szálszimra árverezték. A fákra egyenként lehetett licitálni. Jegyzőkönyvben rögzítették, hogy az egyes fákat ki, mennyiért tartotta fel. Az árverezést mindig a helyszínen, az erdőben tartották. A területet, vagy a konkrét fát a licitálók alaposan megnézhették, mielőtt megtették ajánlatukat. A megígért összeget & feltartónak néha a helyszínen, máskor rövid határidőn belül ki kellett fizetni a tizes pénztára számára. A tizes vezetői meghatározták azt az időszakot, amely alatt a megnyert fát a feltartó az erdőbírák felügyeletével kihordhatta a tilalmasból. A favásárló súlyos büntetésre számíthatott, ha más és több fát próbált meg hazavinni, mint amelyik és amennyi megillette. Háromtizes 1839. június 2-án végrehajtott faárveréséről a következő protokollum-beli bejegyzés tanúskodik: ,^4z 1839-dik esztendő június 2-án nemes Három tízesünk elegyes gyűlést tartván a midőnis az úgy nevezett Dakos verőfénye oldalán tanáltató veszendő fákot kótya úttyán nemes tizesseink el adták László Ferentz eő kegyelmének két Rénes forintokért és 30 krajczárokért, melynek a ki jegyzett árát Szent Mihály napi terminuson fizeti hé. Kezdete a Szék pusztája mellett levő Sós kút, vége lészen, a hol a Fenyőszó úttya a Dakos nyakán felmenve egybe jör™ 1839 őszén, október 26-án Háromtizes újabb faárverést rendezett. Akkor három terület veszendő fáját bocsátotta áruba. Az első területet Fenyőszó féjin kívül Fügés telek és Harám nyaka táján határolták körül, ahol a „fenyőfák hulladékját" megvette Gáli András főerdőbíró 4 forint 21 krajcárért. Figyelmeztették, hogy a területről bükkfát nem vihet haza. Fizetési határidőül „új esztendő napját" jelölték meg számára. A második területen, amely a Szék úttyán belül, a Kánya oldalában feküdt és Nyír úttyáig terjedt, László Ferenc vette meg 7 forintért az aszalt fenyő fákat. ,J3é fizetése határoztatott Virág sokadalmáig, ki hordása esztendeig. " A harmadik területet a Bak orotása sorka helynévvel jelölték. Az ott lévő régen aszalt veszendő fenyőfákra Gáli Imre gyalogkatona licitált eredményesen. A megígért 1 forintot új esztendő napjáig kellett befizetnie.

754 TA. H. 1. 13. TA. H. 1. 13. 220