Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

vonalra? Néhány tényező azt valószínűsíti, hogy a csíkszentgyörgyi tizesbirtokok szélére ekével szántottak sáncot: 1. A XIX. században és a XX. század elején több tizes ingóságai között is létezett tízeseké, amelynek kérdéskörére tanulmányom más részében még visszatérek. Természetesen a leltárak és a jegyzőkönyvek nem tájékoztatnak e földforgató faszerkezetek méreteiről és szerepéről. Feltételezhető azonban, hogy a csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesekék ugyanolyan nagyméretű munkaeszközök voltak, mint a Kós Károly által bemutatott határbarázdáló ekék, vagy faluekék.

616 A XXI. század elején a legidősebb csíkszentgyörgyi férfiak még emlékeztek arra, hogy őseik valaha tízesük ekéjével húztak sáncot a tizesbirtokok és a magánterületek határán. A műveletet gyepülésnek nevezték. 2. A fentebbi idézet második feléből látható, hogy Jenőfalva tizes 1880 nyarán 16 gazdát rendelt ki a sáncoláshoz ökörrel. Két gazdától 4-4, a többitől 2-2 ökröt várt. A 36, vagyis 18 pár ökör valószínűleg felváltva húzta a hatalmas tízesekét a hosszú határszakaszon. Háromtizes 1886-ban 8 pár, azaz 16 ökröt rendelt ki a ciher szélének sáncolásához. 8 ökröt a tizes felső, 8 ökröt pedig a tizes alsó részéből kellett előállítani.

677 Kós Károly leírása szerint Körösfőn a legendás faluekét 8 pár ökör húzta, amikor egy kaszálón kellett árkot szántania. A munkában részt vevő gazdák ökreik mellett haladtak.

678 A Háromtizes által kirendelt 8 pár ökörnek és a Jenőfalva által kirendelt 18 pár ökörnek valószínűleg leginkább a tízeseké vontatásakor vették hasznát. Bizonyos ökrök a sánc martjába rakandó fenyőágak, fenyőbokrok vontatásában is szerepet kaphattak. Aki maga készített kerítést a tilalmas szomszédságában fekvő szántóföldje és kaszálója szélére, a gyepüléshez faanyagot kaphatott a tízestől. „A földek végéhez kívántató csapos védkert" készítéséhez általában csapost ajánlott a tizes. Némely esetben kerítésjavításhoz borsikával, vagyis borovicskabokorral is meg kellett elégednie a kérelmezőnek. A XXI. század elején Csíkszentgyörgyön a „gyérítés" során kivágott fiatal, bokros fenyőfát nevezték csaposnak. Leginkább védkertek készítéséhez használták nyesetlenül, borzos an. 4 méterenként levertek egy-egy pár karót. Közibük fektették a csaposokat. A Fiság partján termő vesszőfélével, csigolyával, csigolyagúzzsal erősítették a karókhoz a fekvő kertfákat. A csíkszentgyörgyieket határtalan leleményességgel áldotta meg a teremtő. A tizes erdejében vágott csaposból egyesek elkészítették a szükséges határvédő kerítést, de néhány hónap múlva a „védművet" szétszedték és a kiválóan megszáradt faanyagot hazavitték tüzelőnek. A következő évben újra beálltak a csaposra áhítozók sorába. Mások azt a fáradságot sem vették, hogy legalább egy évre kertet tegyenek a tizes által adott fából, hanem a gyepülés céljából engedéllyel kivágott csapost egyből hazavitték a faluba, hogy azzal tüzeljenek. E fondorlatos visszaélések eltávoztatása érdekében a tízesek kénytelenek voltak rendszabályokat hozni. Háromtizes 1881-ben elrendelte, hogy a tizes erdejéből vágott csapost, legalább „egymás után KÓS Károly 1977. TA. H. 3. 24-25. KÓS Károly 1977.266. 202