Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

ség „képében" a tizesek „sorolva" „tartottak": felügyeltek, gondoztak. A csíkszentgyörgyi tizesdokumentumokban szereplő délnyugati határkapukat Nagymező kapu, Alsókapu, Kőkapu néven emlegették.

535 A határkapukkal kapcsolatos tizesfeljegyzések közül az a szöveg tekinthető legbőbeszédűbbnek, amelyet a Kőkapu melletti szorítókertecske tanúsítványaként Körösmény tizes számadáskönyvének egyik lapjára írt fel a tizes jegyzője memóriáié gyanánt 1840-ben: „ Nemes Körösményjalva űzesse a Nagymező kaput és a Kőkaput s mellette lévő szorítókertecskét a Kőkapu sorkánál tartotta az 1840-dik esztendőben. A mely kaputartás a nemes Körösményfalva tízesére fordul minden hetedik esztendőben a ' mikor Nagymező vetésben fordul ez a két határ kapuk és a Kőkapu sorkánál lévő szorító kertecske azért fordul egyszeribe a nemes tízesünkre, hogy külön kezelt határa vagyon a több tízesektől, ezennel bizonyítónk."

536 A nem könnyen értelmezhető fentebbi 1840. évi szövegből itt csak a hét évenkénti sorrakerülés kérdéskörét emelem ki. Valószínűnek látszik, hogy a határkapukat csak minden második évben, vagyis azokban az esztendőkben kellett őrizni, „tartani", amikor a közelükben lévő földek a kétnyomásos gazdálkodás viszonyai között vetéshatárnak számítottak. így minden tizes esetében egy „aktív" és egy „passzív" felügyelő évet számolva, a három szentgyörgyi tizes kaputartó ideje hat évet tett ki. A hetedik évben került sorra az őrzésben az a tizes, amelyik a sort kezdte. A „kaputartás" „tízesre forduló" kötelezettsége már 1828-ban is terhelte Körösmény fal vát. A tizes legrégibb protokollumkönyve hátsó borítójának belső oldalán többek között az alábbi szöveg olvasható: „A folyó 1828-dik esztendőben a nemes Körösmény falva tízesére fordult Nagy mező kapu és Akó kapu, az folyó esztendőben a tízesnek az felső fele tárcsa Akó kaput, az alsó fele Nagy mező kaput." Къ utóbbi szöveg kiválóan tükrözi a tizes belső megosztását a feladat végzése érdekében. Egy 1841. évi szentgyörgyi falugyűlés határozatának hevenyészett és nehezen olvasható fogalmazványából látható, hogy a délnyugati határvonal Kőkapu nevű kapuja „régi emberi emlékezettől fogva a nemes (Szent György) falu " birtokában volt. A „kapu ütközőjénél" létezett egy kis „szántó kert" is. „Tartozik mindenik tizes, akire fordul, esztendőnként a kapu és a kert tartásra gondot viselni, ha pedig kár történnék, azt a kaputartó tizes fogja megfizetni." Az a tizes, amelyikre éppen „reáfordult" a határkapuk „tartásának" terhe, bizonyára fogadott egy őrt, aki felügyelt a lakótelepüléstől távol eső kapukra. Körösmény tizes 1839. évi számadásában szerepelt egy szeptember 29-én kifizetett 10 krajcáros összeg, amelyet a tizesbíró a következő indokkal íratott be a kiadások A Kőkapu helynév a XXI. század elejére elenyészett. Feltételezhető, hogy a Szentsimon felé vezető szekérút Kövesszer táján álló hajdani kapuját nevezték Kőkapunak. A tizesjegyzőkönyvekben nem emlegették, de a szentgyörgyi határnak a Borpataka völgye fölött Mindszenti kapu néven Mindszent felé is volt kapuja. ТА. К. 6. 82. ТА. К. 1. 86. ТА. H. 7. 7. 169