Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

Sánta Istvánt, Ványalós Pált, Nyírő Pétert, Bandi Jánost és Ferentz Jánost, „ a Béldi ' • i i > ' >> 439 urjobbagyat . 1700-ban, a csíkbánkfalvi alsó három tizes: Altizes, Martonos és Simószege közös konstituciójának fogalmazásakor tízesenként két-két személyt választottak és megeskedtettek a közös tilalmas erdejük „erősségére és megtartására". A vezető testület tagja lett Martonosból: Keresztes Márton, Darvas Mihály, Altizesből: Máté Gáspár, Füstös András, Simószegéből: Mihály György, Bálint István. A hat „senior nemes személyt" bizonyára erdőbíráknak. nevezték, és rájuk vonatkoznak az erdőbírákról írt rendelkezések, de a nevek felsorolásánál a jegyző az erdőbíró kifejezés papírra vetését megspórolta.

440 1765-ben, amikor bánkfalva alsó három tizese: Altizes, Martonos és Simószege felosztotta egymás közt az 1700 óta közösen kezelt tilalmas erdőket, a „divisionális contractus" megírására mindhárom tizes „hütös erdőbírákat" küldött az altizesi tekintetes, nemzetes Kovács Tamás úr nemes házához. Altizest Bene Benedek, Gáspár István, Dobai Mihály primipilusok, Martonost Madár Jakab, Szabó József „szabad székelyek" és Darvas Jakab, Dobondi Péter Jobbágy személyek", Simószegét Bene Bertalan, Gáspár Bálint (?) primipilusok képviselték.

441 A legkorábbi tizesdokumentumokban tehát nem főerdőbírákat és viceerdő bírákat, hanem egyszerűen erdőbírákat emlegettek. Ugyanezt megtették később is, amikor már nyilvánvaló, hogy az összemosó megnevezéssel egy-egy tizes föerdöbíróját és viceerdőbíróit együtt, illetve a viceerdöbírák csoportját jelölték. Az erdőbírákxól a bánkfalvi alsó három tizes 1700. évi közös konstituciója úgy rendelkezett, hogy egy évig kötelesek tisztségüket viselni. Az a személy, akit az erdőbírák sorába választottak, ha nem fogadja el a tisztséget, 1 forint büntetést fizet, és a következő évben köteles a feladatot ellátni.

442 Ezek a rendelkezések fölöttébb emlékeztetnek a XVII. századi, székelyföldi falusbíró-Nálasztások szabályaira.

443 Az 1619-ben, 1700-ban, 1765-ben emlegetett erdőbírák csoportja valószínűleg a XVIII. század végi és XIX-XX. századi viceerdöbírák csoportjával állítható párhuzamba. Összekötő kapocs lehet közöttük a tagok feladatvállalásának kényszerű jellege. Kérdés persze, hogy ha az erdőbírák csoportjában volt egy főerdőbíró, ami valószínű, rá is vonatkozott-e a csoport, illetve a korai falusbírók választásánál megmutatkozó kényszerűségi elv? Talán igen, talán nem. Ha igen, akkor e szabálynak és e szemléletnek jeles kései példájaként tartható számon az az 1847. évi ritka eset, amelynek a tizesjegyzőkönyvekben valójában nincs párja. Martonos tizes gyűlése 1847-ben főerdőbíróvá választotta Tóbi Antalt, de ő a tisztséget „nem vette fel". A felháborodott tizesgyűlés az ellenszegülőt a régi konstitucióra hivatkozva 1 ezüst forint büntetésre ítélte, és arra kötelezte, hogy más esztendőben legyen főerdőbíró. Valószínűnek látszik, hogy a XVIII. század vége és a XIX. század vége közötti évszázadban a viceerdöbírák, a hűtősök és a polgárok választásával ellentétben a 9 ТА. К. 1. 2-3. és ТА. К. 6. 1-2. °TA. А. 3. 1. 1 ТА. А. 3. 2. 2 ТА. А. 3. 1. 3 Vö.: IMREH István 1983. 54. 4 ТА. М. 1. 33. - Tóbi Antal 1850-ben valóban viselte a főerdőbíró címet. 144