Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun autonómia (Dél alföldi évszázadok 22. Szeged, CSML, 2005.)

teltével ismét visszatért, s visszakövetelte az egykori fundust. A tanács a kérelmet nem támogatta, s a vevőt hagyta a megvásárolt birtokban. Hasonlóan szilárd birtok volt a szőlő is. A parasztgazdaság másik része a ház után való föld volt, amit osztásos földnek neveztek, s a tanács döntése alapján az igaerő nagysága szerint osztottak. 1734-ből megmaradt Jákóhalma földosztási lajstroma. Jákóhalmán háromféle földet osztottak, egész, fél és gyalog földet. Összesen 110-en részesültek az osztásból, közülük 38-an gyalog, 46-an fél és 26-an egész ekés földet kaptak.

239 A funduson és a ház után való osztásos földön kívüli ún. közföld az egész település közösségi használatát szolgálta. A közföldhöz tartoztak a közlegelők, a közösségi kaszálók, és a közföldből osztott nyilasok, a különféle veteményesek. A közföldből osztott tartozékföldet szintén adták-vették, örökítették, illetve megegyezés szerint használták.

240 1720-ban, Jászberényben jegyzőkönyvezték a tartozékföld adásvételének szabadságát. A tanács határozata szerint tartozékföldet „ki-ki pénzen, vagy más kigondolható állapottal szerezzen magának, és mint tulajdonát birja és usuálja".

241 A közföld egy része a település saját határában volt, más részét a bérelt puszták képezték. Volt vásárolt közföld is, ilyen volt Jászberényben a Szentjakab-rétje, amit a város pénzén vásároltak. A redempció előtt a Jászkun Kerület településeinek földbirtoklása igazodott az alföldi településeken honos birtoklási módokhoz, különösen a mezővárosok birtoklásához. A Jászkun Kerületben gyakorolt földbirtoklási rend a kerület tágabb környezetében, pl. a szolnoki Tiszatájon is ismert volt.

242 Az 1728-as összeírás segítségével Soós Imre megállapította, hogy a tiszatáji falvak lakói szabad foglalással, a jobbágy igaereje és munkabírása alapján vették birtokba a határt. Tehát ezekben a földesúri falvakban a jobbágyok fundusait nem osztották telkekre. Egész ekés, cimborás és gyalog jobbágyot különböztettek meg. Az egész ekésnek a nehezen szántható talajhoz 6-8 ökröt kellett befognia, a cimborásnak nem volt ennyi igaereje, ezért társult valakivel. A cimborások valójában kétharmad, vagy fél ekések voltak. A gyalog jobbágyok igaerővel nem rendelkeztek. A redempció előtti birtoklási szabadságot követő földváltást a redemptusok úgy értelmezték, hogy tulajdonjogot nyertek magánbirtoklású váltott földjükre.

243 A redempciós levélben Mária Terézia királynő „a kerületekhez régóta tartozó minden falukat és pusztákat e kerületek használatába" engedte át. A privilégium ötödik szakaszában részletesen felsorolja a használatra átengedett territóriumokat és ismételten hangsúlyozza „élni és használni azonban nem elidegeníteni bírjanak hatalommal"

244 A kiváltságlevél szövege a föld feudális, megosztott tulajdonjogát bizonyítja. A redempció gyakorlati végrehajtása során azonban a szabadságjogokkal a megváltott földet ruházták fel, minek következtében sajátos földtulajdon született. SZML Jászjákóhalma lt. Prot. 1727-1757. 3-7. p. Rsz. 295. SZABÓ Lajos 1987. 40-41. SZML Jászberény lt. Prot. II. 56. SOÓS Imre 1958. BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 2002. GYÁRFÁS István 1883. 50-52. p. 76