Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun autonómia (Dél alföldi évszázadok 22. Szeged, CSML, 2005.)

Az 1800-as évek után a már meglevő korlátozások mellett egyre erőteljesebben korlátozták a juhtartást. A juhtartás a redempciótól a szabadságharcig nyolc- tízszeresére növekedett, míg a marhatartás csak három-négyszeresére. Az irredemptusok között a legtöbb állattartó juhász volt, s idegen juhászok is árendáltak kerületbeli legelőket. Mindez a homokos területek elsiványosodásához, s a marha és juhtartók sorozatos konfliktusaihoz vezetett. A XVIII. században a legelőbérlő csoportok elsődlegesen göbölytartó kompániák, a XIX. században viszont már juhtartó gazdák, juhászok voltak. Maguk a települések is birkatartásból, pontosabban vásárolt birkák és azok legeltetési jogának árendába adásából próbálták a közkasszát növelni. 1793-ban a halasi redemptus, Cifra Imre juhász Majsától árendált 600 birkát és hozzá 145 hold legelőt Kígyóspusztán. Az árenda jövedelme a majsai templomkasszát gyarapította volna.

736 A földnélküliek birkatartását korlátozták. Kerületi határozatot hoztak arról, hogy azok a földnélküli lakosok, akiknek igavonó jószáguk nem volt, tehát közszolgálatot nem teljesíthettek, juhokat egyáltalán nem tarthatnak. A juhászok saját juhai ott legelhettek az általuk őrzött nyájban, de csak annyi amennyit az önkormányzat megengedett, pl. 1500-2000 juh őrzője 60 db-ot, 700-1000 juh pásztora 40 saját birkát legeltethetett. 1819. december 18-án Félegyházán a tanács megszabta, hogy: „Az olyatén irredemptus lakosok, akiknek 4 darab igavonó jószágaik vannak, a közönséges terheket viselik, tarthatnak 30 darab nőstény juhokat és ezeknek bárányait".

737 Tehát a kerületi határozatot a helységek csupán iránymutatónak tekintették. A juhászok birkatartásának szabályozását a helyi viszonyokhoz igazították. Mutatja ezt, hogy még a két vezető kiskunsági település, Félegyháza és Halas helyi statútuma sem teljesen azonos. Halason 1820. január 2-án fogadták el, hogy „Az ezer és ezen fellyül lévő nagy falkák mellett szolgáló nyáj juhász tarthatna bárányokkal együtt 100, ennek öreg bojtárja 30, kis bojtárja 15 db birkát. Ötszázon alól való falkát őrző nyáj juhász 40, a bojtárja pedig 25 darabot. Fejős juhász átallyába bárányokkal együtt 30 darabot... Az ollyan irredemptus, akinek háza, istállója és 4 vagy több vonó jószága van, tarthatna 60 darab juhot bárányokkal együtt. Akinek háza, istállója és 2 vonó jószága van, 30 darabot, akinek háza és istállója van, de vonó jószága nints 15 darabot. Akinek háza, vonó jószága van, de istállója nincs, minthogy már az ilyen az állandó quartélyos katonasággal egybe köttetni szokott alkalmatlanságot főképp téli időben tellyességgel nem érzi, az illyennek a birkatartás sem engedélyeztetik."

738 A juhászok nem tartották be a szabályokat, ahol és ahogyan lehetett kibújtak alóluk. Egy évtized múlva a kerületi közgyűlés ismét szabályozta a legelőhasználatot, s a birtokarányhoz igazodó jószágtartást ajánlotta. A halasiak nem fogadták el a javaslatot, mert szerintük a birtokosok körében nem tapasztalható, hogy valaki a legelőt túlzottan „bitangolná", a proportio bevezetése viszont gátolná az iparkodást. Másrészt megnyílna az út azok előtt, akik idegen jószágot fogadnának bérbe a közlegelőre, hogy a proportio szerinti részüket kihasználják. így is szokás már, hogy áron felül vesznek csekély tőkeföldet, hogy számos jószágaikkal a közlegelőt korlátlanul használhasSZML JK Fasc. 9. № 1858/1793. BKML Kf. lt. Arc. 16. Cl. F5. № 87/1821. BKML Kh. lt. tan. jkv. 1820. jan. 2. Közli BELLON Tibor 2001. 130. 216