Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun autonómia (Dél alföldi évszázadok 22. Szeged, CSML, 2005.)

A büntetési tételek 1760-tól emelkedtek. 1761-ben a káromkodók 50 pálcát, a visszaesők száz botütést kaphattak. Az Istennel, Máriával káromkodókat halálra ítélhették. A gyakorlatból ez utóbbira nincs forrásunk. Halálos ítéletet a tanácstörvényszéken nem hozhattak, ezekben az ügyekben csupán a kivizsgálást végezték. Azokat, akik hallották a káromkodást, de nem jelentették a vétket, három forintra büntethette a főbíró. A három forint büntetéspénzből egy forint a kapitányt, egy forint a település pénztárát, egy pedig azt a személyt illette, aki feljelentette a cinkost.

400 1763-ban aki a bírót megsértette, ötven pálcaütést kapott. Az ilyen ítéleteket azonnal végrehajtották, s fellebbezést csak az ítélet végrehajtása után engedtek. Bizonyára számtalan visszaélés előfordulhatott, mert 1777 márciusában a Félegyházán tartott particularis gyűlésből kihirdették, hogy a felek kérésére a tanácstörvényszéknek mindenkor meg kell engedni a birtokon belüli fellebbezést.

401 Ugyanebben az esztendőben állást foglalt a generális közgyűlés abban, hogy „lágy Bírák és engedelmesek ne tétessenek, hanem olyanok, akik elegendő fenyítékbe tudgyák magok népét tartani, a' kik pedig hivataljokban el nem járnak, [azokat] szabad lészen vasra veretni."

402 A helyi bíróságok szigorúbb fellépését talán az 1770-es évektől növekvő társadalmi feszültség miatt sürgették. Ha összehasonlítjuk a jászkunsági tanácstörvényszékek hatáskörét, pl. a hajdúvárosok hasonló fórumainak hatáskörével, ez utóbbit több vonatkozásban szűkebbnek látjuk. A hajdúk önkormányzatának jogi kereteit Forgách Zsigmond 1613-ban kiadott 12 pontos instrukciója szabta meg, bár a Hajdúkerület csak 1698-ban a hajdúk főkapitányának megválasztásával jött létre. Addig a hajdúvárosok pallosjoggal rendelkeztek. 1699-ben I. Lipót király a városoktól megvonta a pallosjogot és a Hajdúkerület közgyűlésére ruházta, a hajdú városok tanácsai pedig 12 pálcaütésnél, vagy 12 napi elzárásnál nagyobb büntetést nem szabhattak ki.

403 A jászkun tanácstörvényszék, amint láttuk, jóval súlyosabb testi fenyítésre ítélhetett. Az 1770-es évektől a helyi bíróságok előtt egyre több vagyonjogi per fordult meg. Mind az örökösödési és osztályos perekben mind az elővételi jog iránti panaszokban és perekben meghozott ítéletek befolyásolhatták a redemptus rétegbe jutást, vagy éppen az onnan való lecsúszást. Az esetek nagy százalékában a fellebbezések miatt az ügyek a kerületi törvényszék elé kerültek, olykor a nádori ítélőszék hozta meg a végső döntést. A vagyonjogi perek évekig, évtizedekig eltarthattak. A tanácstörvényszék hatalmát az 1830-as évektől kezdte a generális közgyűlés visszaszorítani. Egyre többször olvasható a közgyűlésből, a főkapitánytól vagy a nádortól küldött körlevelekben, hogy az instans kérését a [helyi] Bíróság jó móddal elintézni igyekezzen. 1835-ben csökkentették a kiszabható botütések mennyiségét, ettől fogva a tanácstörvényszék 25 pálcánál többre senkit nem ítélhetett. 400 BKML Kf. lt. L. 27. Cs. 3. Sz. 39. 1761. 401 BKML Kh. lt. Prot. Curr. 6. 2004/1777. „Ezentúl a Tanács Székén végzendő akármely féle processusokban az apelláta Intra Dominium légyen, és a Tanács egy processusban se merjen executiot magától mind addig tenni, még a Kapitány Székitűi pro executione nem emittaltatik" 402 BKML Kh. lt. Prot. Curr. 6. 2003/1777. 403 NAGY Sándor 1995. 124