Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun autonómia (Dél alföldi évszázadok 22. Szeged, CSML, 2005.)

az ilyen Acquisitor Testamentom nélkül halna meg, és Özvegye nem maradna, annak minden Ingó Java Fiai és Leányai között egyenlően osztasson el; az Ingatlan javak, vagy fekvő-jószágok pedig a Fiakat illetik; ugy mindazonáltal, hogy ezek a magok Leány testvéreit, azoknak jussok, vagy részek szerént, annyi Summából, a mennyin a fekvő Jószág szereztetett, pénzül fizessék ki".

334 A statútum lehetőséget ad, hogy ha az örökhagyónak csak leány gyermekei maradnának, azok úgy tekintessenek mintha fiúk volnának, de ő utánuk ismét a fiú gyermekükre maradjon az ősi föld. A jászkun öröklésben tehát elismertetett a szerzett javak szabad örökítése. Amikor végrendelet nélkül halt meg a földtulajdonos a fiú és leánygyermekei egyenlően örököltek, de a lányok a maguk részét pénzben kapták meg. Ha egyenes ágon csak leány örökösök maradtak, azok fiúsíthatók voltak. A statútum talán éppen a jászkunok kollektív nemességét szem előtt tartva, igazodott a nemesi ősiség elveihez. Külön kell említenünk a közszerzemény (közös szerzemény) kérdését, amelyről a Magyar állam- és jogtörténetben azt olvashatjuk, hogy „a jászoknál és a kunoknál" nem volt, s a nemeseknél sem.

335 A jászkunsági végrendeletek nem igazolják ezt a megállapítást. Számos végrendeletben olvasható a „közösen szerzettük" fogalom, s hagyományozások is történtek e címen. Igaz, legtöbb esetben, amikor a végrendelkező a közös szerzeményre hivatkozva örökíti a föld egy bizonyos hányadát, a közszerzemény okirattal igazolható, tehát az öröklési jog kivételezett körébe tartozik. Az örökvallásokban, adásvételeknél mindig feltüntették ha a feleség földszerző volt. A földtulajdonra vonatkozóan a közszerzemény hiteles dokumentálása a férj halála esetén perdöntő lehetett az özvegy öröklési jogosultságának elismertetésében. Az özvegyek örökösödési szabályait a jászkun V. statútum az országos jogtól eltérően állapította meg. A Jászkun Kerületben az özvegyasszony nem tulajdonos a férj vagyonában csak haszonélvező, de a férj végrendeletében a haszonélvezeti jogtól is megfoszthatta. További megszorítása a statútumnak, hogy a haszonélvezeti jog csak a közkeresményekre vonatkozott. Ezt a IV. statútum is erősítette, mely szerint az ősi vagy adományos javakra haszonélvezeti jog nem létezett. Az V. statútum abban tért el az általános magyar özvegyi jogtól, hogy a nem közszerző özvegy ha ismét férjhez ment, hitbérén, jegyajándékán és hozományán kívül, előző férje ingóságaiból csak egy gyermekrészt követelhetett. A hitbér a kerületben nem előre meghatározott érték volt. A redimált földtulajdonhoz igazodott, s a megváltási ár arányában állapították meg, minden esetben a férj vagyoni helyzete szerint. Azokban az esetekben, amelyekben a férj a vagyoni aránynál magasabb hitbért kötött ki, az örökösök megtámadták, megtámadhatták a végrendeletet. Másként értelmezték az özvegyi jogot, ha a feleség halt meg. A jászkun nő számos esetben tulajdonszerző volt, a redimálók között több özvegyasszony található. A Jászkunságban az özvegy vagy a női hitves a nevére tulajdonul bejegyzett föld felett KELÉ József 1904. 371. CSIZMADIA-KOVÁCS-ASZTALOS 1972. 290. 103