Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Gatti Beáta: "…most már meg vagyunk rokonosodva egészen". A család és a rokonság szerepe a bukovinai székelység indentifikációs törekvéseiben
GATTI BEATA MOST MÁR MEG VAGYUNK ROKONOSODVA EGÉSZEN” A CSALÁD ÉS A ROKONSÁG SZEREPE A BUKOVINAI SZÉKELYSÉG IDENTIFIKÁCIÓS TÖREKVÉSEIBEN1 A bukovinai székelység felé irányuló tudományos és közművelődési érdeklődés szinte az etnikai csoport születésének tekintett 1764-es madéfalvi eseményektől kezdődően hullámszerűnek mondható, rendszerint bizonyos csomópontok mentén élénkül(t) meg, majd húzódott, húzódik háttérbe. Ezt a tendenciát követve, az utóbbi években ismét előtérbe került az etnikai csoport, nem csak regionális, hanem országos szinten is számos alkalommal találkozhatunk hagyományőrző csoportjaikkal, valamint mind nagyobb publicitást kapnak a sajtóban is, többnyire egy-egy esemény kapcsán, így például 2011-ben, a bácskai letelepedés 70. évfordulóján, vagy 2014- ben a 250 éve történt madéfalvi Siculicidium eseményeire emlékezve. Az etnikai csoport előtérbe kerülését mutatja az is, hogy a bukovinai székelyek betlehemes játéka, a csobánolás 2013-ban került fel a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére.1 2 Az eredetileg házaló, adománygyűjtő dramatikus szokás öndefiníciójuk szerint egyben a népcsoport szimbólumává is vált: a szálláskereső szent családhoz hasonlóan, a bukovinai székelység is számos alkalommal kényszerült elhagyni a szülőföldjét, hogy újabb vidékeken építsék fel otthonaikat. Doktori kutatásaim során a bukovinai székelységhez köthető családi irattárak, gyűjtemények kontextualizált vizsgálatával foglalkozom. A „studying up” koncepció3 alapján törekszem egyszerre többféle irányba figyelni. A gyűjteményekben kirajzolódó társadalmi kapcsolathálókat, valamint a gyűjtemények használatba vételével kapcsolatos kulturális gyakorlatokat vizsgálva arra keresem a választ, hogyan alakul(t) a magát bukovinai székelyként definiáló közösség, émikus szemszögből hol húzódnak ennek határai. Ugyanakkor fontosnak tartom figyelembe venni az etnikai csoport múltbéli és jelenlegi önreprezentációs törekvéseit, valamint a velük kapcsolatos nyilvános diskurzusokat; azt a történeti-néprajzi kánont és társadalmi-1 A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. 2 A Szellemi Kulturális örökség védelmében az UNESCO Közgyűlésének 32. ülésszaka keretében 2003- ban fogadtak el a tagországok képviselői nemzetközi egyezményt. Magyarországon 2006-ban lépett hatályba az erre vonatkozó törvény, amely jogi eszközöket is kínál a „szájhagyomány útján terjedő tradíciók és kifejezések, az előadóművészetek, társadalmi gyakorlatok, rituálék, és népszokások, valamint a hagyományos népművészetek védelmére és megőrzésére”. Ennek megvalósítása érdekében közösségek, csoportok vagy egyének a saját szellemi kulturális örökségükként elismert elemeket javasolhatnak felvenni A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére. A jelölésbe a helyi szakmai, civil és érintett csoportok széles körét kell bevonni, a jelöléssel kapcsolatos javaslatokat egy szakmai bizottság teszi meg a miniszter számára. A magyarországi lista jelenlegi elemei itt érhetőek el: http://www.szellemiorokseg.hu/index0.php?name=f24 nemzeti Jegyzek elemei (2014.09.20.) 3 NADER, Laura 1972. 284-311. 91
