Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Bereznai Zsuzsanna: Egy kecskeméti zsidó család a XX. század elején (Kircz Fülöp fogatos fuvarozó családja)
apám első felesége, Ipper Irén, és ugyancsak ilyen méretben az elhunyt nagyapa édesapám részéről, a másik falon.” Kircz Olga visszaemlékezéseinek egyik terjedelmes fejezete az „Élet a háztartásban”7 címet viseli, hiszen női szemmel bemutatja a család ellátását szolgáló házimunkákat. Az apa hét tagú családról gondoskodott ekkor. Az anya és az apa az öt leánygyermeket „nagy gonddal, okos, bölcs meglátással és sok jósággal nevelte”. Az édesanya házasságkötése előtt Liptószentiván postamestere volt, „gondos, pontos, beosztó, inkább haladó szellemű”. A családi házban rendet tartott, ügyelt a tisztaságra, és mindezt környezetétől is megkövetelte. A XX. század elején a család ellátása lényegében a háziasszony egész napját igénybe vette, pedig még egy Boriska nevű csépai tanyasi cselédlány is segédkezett, és az öt lánynak is megvoltak a külön feladatai. Boriska „kis cselédnek” minősült: nem főzött, ám korlátlan munkaidejét a háziasszony szigorúan beosztotta. Délelőtt takarított, a főzésnél csak segédkezett, az ebéd utáni mosogatást követően kismosást tartott, vasalt, aprófát készített, ámyékszéket súrolt, naponta a szomszéd „édes vizű kútjából” három kannában ivóvizet hozott. (A „nagy cseléd” mindezek mellett a főzést is vállalta.) A cselédnek sose mondták azt, hogy „kérem”. Ám a Kircz családban soha nem használtak parancsoló hangot, mint más házaknál, egyszerűen megmondták neki „rendes hangon”, hogy mi a soron következő feladat. A cselédlány, Boriska nyáron rendszerint táviratot kapott a tanyáról azzal a szöveggel, hogy „Édesanyád súlyos beteg, gyere haza!” Boriska ilyenkor sírva fakadt, noha nem bánatában, hiszen tudta, aratásra szól a „hazahívó”. Tudta ezt a háziasszony is, tudták, hogy aratni kell menni ilyenkor - ám természetesen elengedték haza. Az ünnepek előtti nagymosás két teljes napot vett igénybe, ez alatt a leányoknak kellett a takarítást és a mosogatást elvégezniük. Boriska mellett a kocsis felesége, Rozika vett részt még a nagymosásban. A lágy vizű távoli artézi kútból két nagy, öthektós fahordóban hozatták a vizet, és az esőcsatornák alól is előkerült két nagy fadézsa. A rézüst-betétes katlant kivitték az udvarra, amiben a víz forrt. A mosást a két méter hosszú fateknőben végezték, szódapor, házi szappan, „kékítő” volt szükséges hozzá. A kimosott ruhát másnap még ki is főzték a katlanban. A megszáradt ruhát a szomszédba vitték át mángoroltatni, majd a napokig tartó vasalás következett a faszenes vasalóval. A baracklekvárfőzés már könnyebb házimunka volt, amelyhez az öt kilogrammonként csomagolt süvegcukrot használták fel. A tarhonyakészítésre augusztusban került sor. Előzetes megbeszélés alapján érkezett a családhoz a „tarhonyás néni”. Nyolc-tíz kilogramm lisztből készült a család éves tarhonyaszükséglete. A szárított tészta kilójához két-három tojás volt szükséges. „A tarhonyás néni délre összeállította és kigömbölyítette a szép sárga tarhonyát.” Ősszel pedig megérkezett a Tátrából küldött áfonya. A kisleányok pucolták a süvegcukorral tartósított csemegét. Majd ezt követte a paradicsomfőzés és az uborkaeltevés. Végül a szilvalekvár főzése zárta a befőzési szezont, ahol a gyerekek is segédkeztek. Ezután kezdődött a zsírszükséglet biztosítása: a „libaszezon”. Az élő állatot a sakter levágta, majd a további 7 Egy XIX. századi magyar zsidó polgári háztartás ismertetése: KÖRNER András 2005. 60
