Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Klamár Zoltán: "Kilencszáz és tizennégybe felborult a világbéke". Rímfaragó bácskai bakák és más egyebek egye hadiújság meg némi szórványos emlékanyag tükrében
TELEPÜLÉSCSÚFOLÓK Az Innen - Onnan kis színes írásokat tartalmazó rovatban Hogy csúfolják a bácskaiakat címmel Erdélyi László által lejegyzett falucsúfolók olvashatók (sajnos nem a teljes anyagot adták közre): „A szabadkaiakat galambcsiszároknak hívják az egész Bácskában. Zenta város szülöttei még a hadseregben a díszes malacpofozó jelzőre hallgatnak. Az óbecseiek verklisek, de hogy hol és mikor verkliztek, arról nem szól a krónika. Bácsföldvár lakosairól le nem mosható a deszkások elnevezés. Állítólag régebben kijártak a Tiszához, ki fogták a víz által odasodort deszkákat, amelyeket azután eladtak. Innen maradt a gúnynév rajtuk. A péterréveieket torzsahaltolóknak keresztelték el. Az adaiak világéletükben drótosok maradnak és a szenttamásiakról senki le nem veszi a köszörűs elnevezést. Akinek kedves az élete, meg ne kérdezze Moholon, hogy miért borotválták meg a gombócot. Bicskások név alatt a topolyaiakat értik a Bácskában és nem újság az, hogy a csantavérieket lókötőknek hívják.”21 A településcsúfolók ma is élnek a Bácskában és a többségükhöz magyarázatul rátótiáda-szerü történeteket fűznek.22 A VITÉZKEDÉS EMLÉKEZETE - PARASZTI ÖNÉLETÍRÓK Idősb Bálint József bácsgyulafalvi parasztember önéletírásában olvashatjuk az alábbiakat: „December 13-án [1915-öt mutattak ekkor a naptárak: K. Z.] este indultak a harctérre, fel Galíciába. Édesapám, édesanyám és én bementünk Zomborba kocsival, de a szüleim délután hazajöttek a kocsival, de én este kikísértem a bátyámat az állomásra. Nekem gyermeki ésszel, bár sajnáltam és szerettem a bátyámat, mégis olyan öröm és élmény volt, hogy ott lehettem. Elöl mentek a tisztek katonásan, utánuk a gyalogság, ezek után a trombitászenekar, végül a gépfegyveres osztag, amelyben az én Jani bátyám is menetelt a kövesúton, én pedig a járdán kocogtam mindég a bátyám irányába. A szemem mindig csak őt figyelte, meg a zene hangját élveztem, gyönyörködtem.”23 Sok-sok ehhez hasonló jelenet játszódott le ekkortájt Zomborban, Szabadkán és Újvidéken. Bár két levélhulláson már túljutott a háború ekkorra. Zabosné Geleta Piroska Horgosról merőben más emlékeket őrzött meg a kitörés híréről: „Négyéves voltam. Játszadoztunk az utcán a porban, mikor jött a dobos. Szokás szerint körbeálltunk. Kitört a háború! Mindenütt síró-rívó asszonyok, gyermekek. Sírt mindenki, hát mi is sírtunk. Apám letette a kalapácsot, és csak annyit mondott: - Végünk van.”24 21 ERDÉLYI László 1917. 291. 22 Vö.: PAPP György 2004. 149-150. 23 BÁLINT József, id. 2010. 25. 24 ZABOSNÉ GELETA Piroska 2010. 21-22. 170
