Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Ö. Kovács József: Munka a "közösben". Kollektivizálás a bajai régióban (1948-1968)
Ö. KOVÁCS JÓZSEF MUNKA A „KÖZÖSBEN” KOLLEKTIVIZÁLÁS A BAJAI RÉGIÓBAN (1948 1968) A paraszti magántulajdon és életforma államosításának „szovjet modellhez” igazodó következményeit a konkrét társadalmi-politikai miliőbe ágyazva kell feltárni.1 A „szovjet modell” érvényesítése nem jelentette Kelet-Közép-Európa puszta meghódítását, hanem több szinten zajló adaptációs-módosító folyamatok együttese volt. A politikai paramétereket megszabó szovjet döntések utópiái egy egyenlőségre, termelékenységre és munka-centrikusságra alapozó társadalmi formát követeltek meg. Az iparosítás és a kollektivizálás olyan, egymással szorosan összetartozó állami politika volt, amelyben döntő tényezőnek számított a városi népesség — „osztályalapon” nyugvó adózással történő - ellátása, és egyúttal a magántulajdon felszámolása az agrárvilágban is. A radikális beavatkozások rendkívüli mértékben átszabták a gazdaság és a társadalom világát, ami ellen ismert és ismeretlen, a kutatásban sokszor még feltáratlan módon protestáltak, sőt felkelések törtek ki.1 2 3 Az előbbi, nyílt ellenállási formákkal szemben sokkal jellemzőbb volt a mindennapi, alkalmazkodó ellenállás/ Érdemes egy pillantást vetnünk arra, hogy az 1940-es évektől miként alakult Bács-Kiskun megye népességtörténetének néhány jellemző tendenciája. A népesség a korábbiakhoz képest először 1960-ban jelez csökkenést. Ennek mértéke az 1949. évivel összevetve nem tűnik rendkívülinek, 0,4 százalék (2.522 fő), de az 1870-ben meginduló rendszeres népszámlálások alapján tudható, hogy 90 év óta először fordult elő csökkenés. Tanulságos, hogy Bács-Kiskunon kívül csak másik három megye, Békés, Csongrád és Tolna népessége csökkent az 1949 és 1960 közötti tizenegy évben.4 Az összesített adatok rávilágítanak arra, hogy az elvándorlást a természetes szaporodás először ekkor nem tudta ellensúlyozni. A községekből elvándorlók jelentős részben a megye városaiban leltek új otthonra. Ebben az időszakban, sorrendben haladva, Kalocsa (+18,4%), Kecskemét (+16,6%), Kiskunhalas (+8,9%), Baja (+8,8%), Kiskunfélegyháza (+5,5%) népessé1 A kommunista párt- és állami vezetés szovjet és bolgár minták alapján 1948 végétől indította el az egy tagba, táblába összevont „termelőszövetkezetek” (kolhozok) kialakításának kampányát. Ezek hivatalos három típusa közül alapvetően a Ill-ban kellett - munkaegységben számolt - közös munkát végezni, míg az elsőben (a rendelet szerint például közös szántás, gépi vetés, egyéni művelés) és a másodikban (a földterület aránya szerinti közös költség, átlagelosztás alapján számolt jövedelem) az egyéni és közös tevékenységet illetően fokozatbeli különbségek voltak. A kuláklikvidálási folyamat az 1945. évi földosztásig nyúlt vissza, hiszen - a rendeletekkel ellentétben - már akkor elvették a vagyonos parasztság földjét. 1948-tól bevezették a köznyelvben „kulákadó” néven meggyökeresedett adónemet (hivatalosan mezőgazdaság-fejlesztési járulék: 15 hold felett, ha a jövedelem 150 aranykorona felett, kert és szőlőnél magasabb szorzóval, majd később 25 hold és/vagy 350 aranykoronás területen). Magyar Közlöny, 1948. június 27. (144.) 7090/1948. sz. kormányrendelet a mezőgazdaság-fejlesztési járulékról. Vö.: Ö. KOVÁCS József 2012. 138-145. 2 Vö.: FARKAS Gyöngyi 2010. 3 Ö. KOVÁCS József 2012. 134-138. “KSH 1960/b. 9. 147
