Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)

Beszédes Valéria: A nagycsaládi szervezet nyomai Csikérián a XX. század végén

megmaradásával lehetőségük volt termékeik értékesítésére, Szabadka helyett azonban más irányba kellett tájékozódniuk: Bácsalmás és a lényegesen távolabbi Baja felé.

Az első világháború után az alsócsikériaiak továbbra is Szabadkára jártak piacozni, itt intézték ügyes-bajos dolgaikat. Szabadkára viszont nem hazajártak, hanem a városba, a tanyasi nép öntudatosan csikériainak tartotta, tartja magát. A vasút megszűnt, az annyiszor megígért utat sohasem építették fel, a szállásiak feltalálták magukat. A két világháború közötti időszakban, majd a negyvenes évek végétől újabb tanyákat építettek.

A 1920-as évek végén Vermes Gábor örökösei szőregi szerb családokkal cserélték el földjeik egy részét, addig a Vermes földeken gazdálkodó többnyire magyar kertészek föld, és otthon nélkül maradtak. A kertészek egy része Csikérián talált új otthonra. A második világháború után újabb megpróbáltatás várt a sor lakóira, a németeket kitelepítették, a középparaszt bunyevác gazdáktól a földjeiket elvették, mert nem tudtak eleget tenni a beszolgáltatásoknak, néhány gazda börtönbe is került. Másoknak viszont az új rendszer kedvezett, a nincstelen földnélküli gazdák, úgynevezett „tapsikolt földeket” kaptak. Ebben az időben néhány család Csikérián épített magának otthont, és ekkor alakult ki a Kurjak, a Kurva és a Rákié sor. A hatvanas évekre konszolidálódott a helyzet, a csikériai gazdák részben saját birtokukon gazdálkodtak, részben a közeli Mezőgazdasági birtokokon Tavankúton, Mérgesen találtak maguknak munkát, sokan Szabadkára ingáztak. Ennek a gazdasági fejlődésnek az lett az eredménye, hogy a soron a tehetősebb gazdák a kor divatjának megfelelően új tanyát, sátortetős házat építettek maguknak. A 1960-as években is megígérték, hogy elkészítik az annyira áhított műutat, az viszont ismét nem készült el, mivel az iskolát is bezárták a fiatalok zöme Tavankútra, Mérgesre és Szabadkára költözött, csak a legkitartóbbak és az idősek maradtak a soron.

2003 nyarán összeírtuk a lakott és lakatlan tanyákat, ebben az időben még negyven tanyában éltek, zömében magányosan. Tizennyolc szállásról viszont már elköltöztek, néhányról gondoskodott a tulajdonosa, mert a gyümölcsösét kényelmesebb volt innen megművelni. Dologidőben kint aludtak, az épületet viszont leginkább raktárnak használták. 2003-ban csupán a Tumbas, a Snopéek, a Tadic család élt gyermekeivel a soron. A többi tanyán idős házaspárok, vagy magányos férfiak és asszonyok éltek. Néhány telefon, a villanyáram, a Tumbas családnál az internet és természetesen a korszerű mezőgazdasági gépek voltak azok, amelyek a XXI. század vívmányaira utaltak. A tanyasoron csak azok maradtak, akik gazdaságilag megtalálták számításukat: vagy nagyállatok tartásával, vagy nagyüzemi gyümölcstermeléssel foglalkoztak - alma, meggy, barack ültetvényeket létesítettek -, valamint azok az idősek, akik már máshol nem tudtak boldogulni, és napjainkban is nagyon keservesen csekély nyugdíjukból, részben a földművelésből próbálnak megélni.

110