Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Beszédes Valéria: A nagycsaládi szervezet nyomai Csikérián a XX. század végén
BESZEDES VALERIA A NAGYCSALÁDI SZERVEZET NYOMAI CSIKÉRIÁN AZ EZREDFORDULÓN A TANYASORRÓL Szabadka északnyugati részében helyezkedik el a nagy múltú Tavankúti határ. Az első írásos források 1439-ben már mezővárosként jelezték. A levéltári adatok szerint a település lakott volt a XVI., illetve a XVII. század végén is. A török hódoltság végére a falu, illetve a mezőváros elnéptelenedett, csupán néhány ház maradt az egykori településből. Az utóbbi években a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet, valamint a szabadkai városi múzeum régészei a középkori település templomát és annak temetőjét tárják fel, az ásatások végeztével feltehetően több ismeretünk lesz az egykori mezővárosról, és megtudja, hogy meddig számított jelentősebb településnek. A hódoltság utolsó évtizedeiben elnéptelenedett, majd Tavankút is Szabadka egyik pusztája lett a tizenkettő közül, melyekkel a város megalapozta gazdagságát. Penavin Olga helynévtára szerint Tavankút sík területen fekszik, termőföldjei nagyon jók, a lakosság főleg búzatermeléssel foglalkozik, de bőven terem kukorica is a határban. A település lakói még állattenyésztéssel is foglalkoznak. A fenti megállapításokat annyiban kell módosítani, hogy a tavankúti határ a Szabadka-Horgosi homokpuszta része, jó minőségű feketeföld kevés van ezen a területen, a gabona termelésére a homokos talaj kevésbé alkalmas. A nagykiterjedésü legelőkön a helyiek főleg juhászattal foglalkoztak, a homokos talajon pedig megpróbálkoznak a gyümölcstermeléssel is. A Szabadkai homok pusztának két meghatározó vízfolyása van: a nyugati részében a Csík, a keletiben pedig a Körös. Az utóbbinak lényegesen nagyobb volt a vízhozama, mert a Szabadkai és Kanizsai határban a Körös partján a Kispiaci határban hat patakmalom is működött a múlt század közepéig. A Csík-ér - melynek forrását senki sem tudta lokalizálni - valahol a Tavankút, Sebesity, Kelebia határában van, viszont a három történelmi pusztának azt részét, ahol a Csík ér medre van, az itteni lakosság Csikériának nevezi, amely nem önálló puszta, napjainkban közigazgatásilag Tavankúthoz tartozik. Az itt élő tanyasiak viszont öntudatosan csikériainak tartják magukat, az Alsócsikéria tanyasor elején Európa Uniós táblán jelzik is: „Naša malo misto Cikerija”. Csikéria a II. világháborút követően került közigazgatásilag Tavankúthoz, előtte részben a Sebesity-, részben pedig a Kelebia-pusztához tartozott. A XVIII. században Szabadka város külső legelője volt ezen a területen, Ispustnak nevezték a források. Erről a viszonylag korai időszakról a Szabadkai Történelmi Levéltárban csupán olyan feljegyzést találtunk, amely szerint Vörös Mihály testvérével, Jánossal visszakövetelte Szabadkától száz holdas birtokát, mert ott ezer facsemetetét ültetett, 107
