Szabóné Bognár Anikó - Dr. Tombáczné dr. Végh Katalin (szerk.): Megtizedelt évek (Kecskemét, 2014)
Dr. Katona Csaba: „Mindig beljebb keveredtünk a világháborúba.” Naplók és emlékiratok mint a „Nagy Háború” forrásai
ember ember ellen és testvér testvér ellen harcoljon. ’,5 E némiképp patetikus felütést követően aztán valósággal sorjáznak a harcok részletes, elmélkedéstől mentes leírásai. Ugyanakkor, ha nem konkrétan a háborús eseménysor volt a téma, mégis felszínre bukkant Foris érzékenyebb, lírai énje is: a férfi verseket írt, azokba pedig elsősorban vágyait, reményeit, érzéseit foglalta bele. így például A hazáról című versében: „De én hiszem hogy meg küzdői mindennel/Még ha tízszer annyi elenség is lepne el/Veled vagyon a menyeknek serege Mert élned kell és élni fogsz drága magyar nemzete Költeményinek zömében saját maga volt a főszereplő. A Szenvedéseim az életben című alkotás szerint nem lehetett könnyű a sorsa: „Nem volt olyan évem nem volt olyan napom/Melyen ne szenvedtem volna./ Itten csak röviden kezdem az életem futását/Mert ha sokáig Írnám úgy sem bírnám könnyeim hullását/Annyit szenvedtem én már egész életemben/Csoda hogy még élek csoda hogy még vagyok/S nem pusztultam el régen. ”il Szintén önmagának állított emléket egy olyan versben is, amely sorainak kezdőbetűi nevét adják ki: „Fönt a légben a magosban/Olyan főnt hogy láthatatlan már/Repül egy fecske mesze távol/Innen e bus vidékről/Sebesen mint a szélvész/Gondolatom is vélle szál/Es egy szebb hazába szál/Zord itt minden körülöttem/A szebb jövőbe megy minden.”’8 A verset ezzel zárta: „Olvazsd lefele a nagy kezdőbetűket és találni fogsz egy neveti Sajátos elem írásában, hogy egy ismert nemzetközi toposz, ti. az orosz medvéé hogyan jelenik meg szövegeiben: „Augusztus 10-én az én zászlóaljam indult el Gyulafehérvárról Galíciába a medve oroszokkal küzdeni vagyis az éjszaki zsarnokokkal a ki minket meg akart mindentőlfosztani, de főnt van az isten és nem hagy el minket.’*° Azért is érdekes ez, mert számos más naplóban ez a toposz {„medve”) nem bukkan fel, így vélhetően Foris valamiféle konkrét olvasmányélménye köszönhetett vissza. A visszaemlékezés tanúskodik arról is, hogy a derék asztalos erősen szangvinikus természetű lehetett. Ellenkező esetben aligha rögzíti utólag visszaemlékezésében, hogy fegyverrel szándékozott nekimenni egy nőnek. Külön kiemelném szóhasználatát: felbőszült állapotát a „hidegvérű” szóval jellemezte: „... egy lány valami orosz vérü lehetett kezte mutatni hogy a mi ágyúink hogy le verték a kapuját. Tehát én erre annyira hidegvérük!] lettem, hogy neki szaladtam szuronyt szegezve, de a társaim vissza tartottak. Én azért voltam olyan bosszús, hogy az nagy kár volt neki, hogy a mi agyúink le verték a kapuját, de az nem volt kár, hogy az oroszok leégették 3A részét a községnek.’*1 A Foris-féle visszaemlékezés, műfajából adódóan, valószínűleg tudatosan másoknak is szánt alkotás, annál is meglepőbb a fenti jelenet beágyazása abba. Nem kizárt, ha így van, hogy ebből is fakad hangütésének jellege, ekképp haloványan megkérdőjelezhető, hogy a hivatalos propaganda nézeteit erősen tükröző álláspont valóban sajátja volt-e, vagy azt inkább „hivatalból”képviselte. Sokkal valószínűbb azonban, hogy mégis hitt a háború igazságos voltában akkor, amikor sebesülését követően tollat ragadott. Feszítő kérdés ennek tükrében, mint fentebb már történt rá utalás, hogy vajon a későbbiekben változott-e ezen nézete. De ezt sajnos nem áll módunkban megválaszolni források híján. 35 36 37 38 * 40 41 35 Kulcsár: i. m. 69-70. o. 36 Kulcsár: i.m. 77. o. 37 Kulcsár: i. m. 80. o. 38 Kulcsár: i. m. 78-79. o. 19 Kulcsár: i. m. 79. o. 40 Kulcsár: i. m. 70. o. 41 Kulcsár: i. m. 72. o. 38
