Szabóné Bognár Anikó - Dr. Tombáczné dr. Végh Katalin (szerk.): Megtizedelt évek (Kecskemét, 2014)

Csáki Béla–Murányi Gábor: Egy civil szervezet szerepe az első világháború emlékezetének megőrzésében. Beszámoló a szegedi székhelyű Mertium Egyesület munkájáról

Ünnepség a Mrzlin, a szegediek kaverna-kdpolndja előtt AcsíkszentmártoniEteleegyesülettelközösen, 2013-ban végeztük el az Úz-völgyi első világháborús katonatemető hősi halottaira emlékező homokkő kereszt felújítását. Csíkszentmártonban a második világháborús magyar-német haditemető felújításában közreműködtünk, összefogva a helyi civilekkel és az önkormányzattal. Kiállításaink több alcsíki iskolába is eljutottak. Működésünk másik terepe az egykori első világháborús olasz harctér. Sok éve állandó résztvevői vagyunk az augusztus harmadik hétvégéjén, a szlovéniai Mrzli hegyen, a szegediek kápolnájánál megtartott ünnepségeknek. A világháború e frontszakaszán, Kobarid (Caporetto) közelében 28 hónapon keresztül állt helyt a 46/III-as zászlóalj. A magashegyi harcokban az egység nagyon sok szegedi és Csongrád megyei illetőségű katonája vesztette életét ezen a vidéken. Egyik temetőjük lokalizálásába is bekapcsolódhattunk 2012 őszén. Részt vállaltunk a 2013-ban a Doberdón, San Martino del Carsoban megrendezett „A költő és a doberdói fa”elnevezésű első világháborús kiállítás létrejöttében, amely 15 000 látogatót vonzott. A 2014-es esztendő kiemelt feladata volt a szegedi 46. gyalogezred és a temesvári 61. gyalogezred emlékhelyeinek rendbetétele, az ezekhez kapcsolódó információs- valamint útbaigazító-táblák kihelyezése a Doberdo-fennsíkon, San Martino del Carso körzetében. A temesvári ezred kötelékében harcolt Márton Áron, Erdély későbbi püspöke, akinek szintén sikerült emléket állítanunk. A Nemzeti Kegyeleti Emlékbizottság és a Római Magyar Nagykövetség által támogatott projekt keretében elkészítettük a San Martino del Carsói Nagy Háború Múzeuma magyar nyelvű kiállítási vezetőjét, továbbá ennek a kiállítóhelynek az előterében elhelyeztük a (részben magyar vonatkozású) világháborús emlékhelyeket bemutató információs táblát is. Több tanulmányút szervezése is fűződik a nevünkhöz. A Csongrád megyei középiskolák történelem szakos pedagógusai 2008-ban az Isonzo vidékére, 2010-ben Przemysl-be, 2011-ben pedig a felvidéki Rákóczi emlékhelyekre juthattak el a segítségünkkel. Több éves szünet után, 2014-ben pedig az általunk szervezett történelmi vetélkedő felkészítő-tanárai jutottak el az egykori első világháborús harctérre. Történelmi túráinkhoz évről-évre csatlakoznak baráti körök, egyesületek, akik továbbviszik az itt látottakat, az elsajátított ismereteket. 136

Next

/
Thumbnails
Contents