Szabóné Bognár Anikó - Dr. Tombáczné dr. Végh Katalin (szerk.): Megtizedelt évek (Kecskemét, 2014)
Dr. Ravasz István: A Nagy Háború kitörésének körülményei, illetve elkerülhető volt-e a XX. századi világháború?
Monarchia és az Oszmán Birodalom ellen. A német stratégia a számára legkedvezőbb esetben is Franciaország és Oroszország elleni egyidejű háborúval számolt, amelyben a győzelem megteremtené Németország kontinentális hegemóniáját, megerősítené a Monarchiát belsőleg és a Balkán felé külsőleg, biztosítaná Törökország egységét és közel-keleti birtokait, s Németország a gyakorlatban alárendelt szövetséges államokkal és a legyőzött Franciaországgal együtt képezne közép-európai gazdasági és katonai nagyhatalmat (Mitteleuropa). A német vezetés céljait aktív hatalmi politikával akarta elérni, ám ahogy kialakultak a politikai-katonai tömbök, egyre inkább a háborús megoldásban gondolkodott - igaz, azt helyezte előtérbe a revansra törekvő francia és az agresszív terjeszkedéstől sem visszariadó orosz vezetés is. A német Nagyvezérkar az 1906 elejére kidolgozott Schlieffen-terv alapján hadereje túlnyomó többségével először Franciaországgal akart végezni. A Belgiumon át indítandó ún. sarlóvágáshadművelettel 6 hét alatt tervezte térdre kényszerítését, s lassú orosz mozgósítást és felvonulást feltételezve, úgy vélte, hogy haderejét idejében átdobhatja keletre. A (francia pénzen zajló) gyors orosz vasútépítések miatt azonban ez az előny 2-3 hétre csökkent. Oroszország ki akarta terjeszteni hatalmát Ázsiában és a Balkánon, s meg akarta szerezni a Tengerszorosokat. Nagy-Britannia nem csupán vezető gyarmati pozícióinak megtartásáért harcolt, hanem birtokai kiterjesztéséért és egységes láncba fogásáért is. Belgium ugyan a hódítás ellen fogott fegyvert, de a háborúban lehetőséget látott gyarmatai növelésére - Németország rovására. Szerbia és Montenegro (más nemzetiségek bekebelezésével) egy nagyszerb birodalom létrehozására törekedett. Háborút akartak Bécsben is: eljött az utolsó alkalom a „Jó Öreg” Monarchia számára, hogy a szomszédos kis országok és saját nemzetiségei számára bebizonyítsa nagyhatalmi „érinthetetlenségét”, s megerősítse pozícióit a birodalom szétdarabolását célzó orosz tervekkel szemben. Az így vélekedő agg uralkodó és környezete, a közös külügy- és a pénzügyminiszter, a Vezérkar főnöke, s az osztrák miniszterelnök a katasztrófát háborúval vélte elkerülhetőnek. A katonai vezetés a merényletre megtorlásul azonnali és hadüzenet nélküli, míg a közös külügyminiszter diplomáciailag előkészített háborúval akart válaszolni. Miután megérkezett a cselekvő német támogatásra irányuló biztosíték, az uralkodó beleegyezésével mozgásba lendülhetett a háborús gépezet. Egyedül a magyar királyi miniszterelnök, Tisza István gróf adott hangot fenntartásainak, azt az álláspontot képviselve, hogy a Monarchia számára a válság politikai megoldása a legelőnyösebb. Kialakult az a világpolitikai helyzet, amelyben már csupán egyetlen szikra hiányzott a háború kirobbanásához. A SZARAJEVÓI MERÉNYLET 1914. június 28-án Bosznia-Hercegovina osztrák-magyar tartomány székvárosában, Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd főherceg osztrák-magyar trónörököst és feleségét, Sophie von Hohenberg hercegnőt. A szarajevói merénylet a történelem valószínűleg ez ideig legsúlyosabb következményekkel járó politikai merénylete volt, amely az I. világháború kitöréséhez vezető szikrát jelentette. Jóllehet a merénylőket elfogták és elítélték, a szarajevói merénylet körülményei és értékelése a mai napig viták kereszttüzében állnak. Az ellentmondó vallomások, a korabeli vizsgálat felületessége, a dokumentumok el-, illetve visszaszállítása következtében keletkezett veszteségek miatt a történtek precíz rekonstruálása valószínűleg már nem lehetséges. Nehezíti a tisztánlátást, hogy a szarajevói merénylet jellegének és felelősei körének megállapítása szükségképpen összekapcsolódik a háborús felelősség kérdésével. A szerb 10
