Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Sz. Wilhelm Gábor: „Akiket nem akartak karddal elpusztítani, tűzben elégették” – Az 1241. évi pusztítás nyomai Szank határában
„Akiket nem akartak karddal elpusztítani, tűzben elégették” Valószínűbbek látszik az a verzió, hogy az épületbe a közelgő veszedelem jeleit látva behúzódtak azok, kiket itt ért a csapás. Főként nők és gyermekek voltak az épületben, tehát ha szűkösen is, de elfértek a nagyjából 12-14 m2 alapterületű létesítményben. A pusztítás azonban nem kerülte el őket sem, a vérengző sereg elérte ezt a települést is, és felgyújtotta az épületet. Minden bizonnyal a bent lévők védekezni próbáltak, ennek nyomát sejthetjük az előkerült keleti típusú szálfegyverben, mely letört köpűjét talán utolsó áldozatának köszönheti. Elképzelhető, hogy egyes széttört, vágott csontok is ennek a küzdelemnek a nyomát viselik. Fontos kérdéseket vet föl, ha a pusztítást okozó katonaság leölte a település lakosait, miért nem történt alaposabb fosztogatás? Ha a kérdésre nem is tudok megnyugtató választ adni, egy fontos adalékot találunk a Mongolok Titkos Történetében a problémához: „Ha legyőzzük az ellenséget nem állunk meg a zsákmánynál. Ha a győzelem végleges, úgyis miénk a zsákmány, és majd megosztozunk rajta. ”94 A mongol katonai szabályzat a világ akkori legfegyelmezettebb hadseregét hozta létre, amely a hatékonyságának az egyik alapeleme volt.95 Valószínűleg a magyarországi hadmozdulatoknál az egyik legfontosabb céljuk az lehetett, hogy a sűrű alföldi településhálózatot minél hamarabb felszámolják, a lehető legnagyobb pusztítást okozva. Taktikájuk egyik fő eleme a gyorsaság volt, tehát nem bajlódtak a leöltek módszeres kifosztásával, hanem a felégetett falvakat maguk mögött hagyva vágtában zúdultak a szomszédos települések felé. A tárgyalt településen a pusztítást végző csapatok fosztogatását a leégett épület is nehezítette, valószínűleg nem várták ki, míg a tüze lelohad, hamarabb tovább álltak. Ennek köszönhetően maradhatott a szanki épületben leöltek mellett a nagyobb számú nemesfém ékszer. Mennyiségének felmérésére csak tájékoztató jellegű adatot nyújt a feltárás során előkerült ékszerek és pénzek száma, mivel úgy tűnik, hogy az épületet a mongol veszély elmúltával módszeresen átkutathatták. A szemtanú Rogerius egészen aprólékosan mutatja be a leégett településeken található maradványokat: „A tűz azokat a testeket kapta meg, amelyek egyhá94 MTT, 56. 95 B. SZABÓ 2007, 50. zakban és falvakban elégtek. Néha el is oltották a tüzet az ilyenféle égetésből származó zsiradékok. Ezek nem enyészhettek el rövid idő alatt. Mert találni lehetett sok helyen még igen hosszú ideig megfeketedett, de el nem enyészett bőrrel bevont csontvázakat, mert az ilyenek az állatoknak nem szolgálnak kedvelt étekül, csak akkor, ha másféleképpen mentek tönkre. ”96 Ez a leírás teljesen élethűen vetíti elénk, hogy a szanki településen milyen kép fogadhatta a pusztítás után az idevetődőket. A környék hosszabb időn át pusztaként árválkodott, a régészeti eredmények ismeretében csatlakoznék ahhoz az állásponthoz, miszerint a tatárjárás eseményei itt okozhatták az egyik legnagyobb kárt a népességben. Ezeken a területeken szinte biztos, hogy akár 80-90%-os népességcsökkenéssel is számolhatunk. Ennek ellensúlyozására, és egy újabb mongol inváziótól tartva, 1246 táján IV. Béla visszahívta az addig bolgár területen élő kunokat, melyek Csertán nemzetsége települt meg Halas központtal a térségben.96 97 Az, hogy mikor lett felforgatva az épület, úgy vélem örök rejtély marad. Lehetséges, hogy a mongol hadak elvonulása után a túlélő magyarság maradékai tértek vissza anyagi javakat gyűjteni a pusztulás helyszíneire. Másrészről elképzelhető, hogy az 1246 táján frissen betelepülő kunok ezeket a romokat - melyek még állhatták - módszeresen átkutatták, és ekkor lett teljesen átforgatva az épületben található emberi maradványok nagy része. A romok és a korhadt részek miatt nem sikerült alapos munkát végezniük, de biztosan jelentős számú értéket vihettek el. A megmaradt részeket a nyomvonal kiásása tovább rongálta, így szűkítve az adatokat, hogy e 13. századi tragikus eseménysorozatnak a szálait kibogozzuk. Maga a lelet-együttes még ilyen hiányos és roncsolt állapotában is az egyik legjelentősebb és leggazdagabb a Duna-Tisza közéről. Igazi értékét a gazdagságán kívül az adja, hogy az eddig ismert közvetett és közvetlen bizonyítékok egy helyen, egy csoportban kerültek elő, számos eddigi bizonytalan kérdésre választ adva. 96 ROGERIUS 2003, 142. 97 HATHÁZI 2000, 174-175. 93
