Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Sz. Wilhelm Gábor: „Akiket nem akartak karddal elpusztítani, tűzben elégették” – Az 1241. évi pusztítás nyomai Szank határában
„Akiket nem akartak karddal elpusztítani, tűzben elégették” Az Árpád-korban a Duna-Tisza közi falusias településeken ritkább lelet a csuklós szerkezetű pénzváltó mérleg, melynek pontos megfelelői nagyobb számban a korabeli pénzverő központokból, Esztergomból53 és Óbudáról ismertek.54 Példányunk a korabeli Nyu- gat-Európa nagy részén általános, a középkori mérlegeket feldolgozó Heiko Steuer felosztásában a 8. típushoz tartozik, melynek fő jellemzője a karok végén lévő kocka alakú tag.55 A sokszögletű tag a klasszifikációban a 3. típushoz sorolható.56 Használatát a 11-14. század közé keltezi, és magyarországi megjelenése mellett főként Skandináviában, a német és az Észak-Itáliai területen elterjedt.57 Miklós Zsuzsa a hasonlóan falusias környezetben Túrán előkerült mérleg elemzése során feltételezte, hogy használatuk a királyi pénzverő helyhez (Esztergom) kapcsolható, és esetleg az éves kötelező pénzbeváltást végző, úton lévő királyi pénzváltóhoz köthető jelenléte.58 Az elmúlt években több példányuk is előkerült ezeknek a csuklós karú mérlegeknek a közeli Bugac-Felsőmonostor lelőhelyen,59 és Bácsalmás mellett is találtunk egy mérlegserpenyőt. Ezen adatok alapján egy kissé árnyaltabb a kép, úgy tűnik, hogy a kisebb, falusias jellegű településeinken is elteijedt használati tárgyak lehettek ezek a kis mérlegek, melyek szerepét a korabeli értékmérésben, pénzváltásban nem lehet eléggé hangsúlyozni. A forgótaréjos sarkantyúkat a kutatás korábban a tatárjárás utáni időszakra keltezte, megjelenésüket a 13. század végére rakták.60 Kovács László az Árpád-kori fegyverzetet elemző tanulmányában feltűnését jó meglátással a 13. század elejére-közepére teszi.61 A kánai forgótarajos sarkantyúk keltezése szintén a korai megjelenést erősíti.62 Györfi Zalán az erdélyi tarajos sarkantyúkat tipologizáló munkájában visszatér a 13. század végi keltezéshez.63 Felosztásában az A.a.l. típusához sorolható a szanki példány. Az ívelt szárú, egyszerű felerősítő nyílású, rövidebb nyakú példányok az egyik legelterjedtebbek, és használatukat 53 MÉRI 1954. 54 FETTICH 1968; BERTALAN 1992; BERTALAN 1998. 55 STEUER 1997, 172. 56 STEUER 1997, 174. 57 STEUER 1997, 222-230. 58 MIKLÓS 1991,439. 59 Rosta Szabolcs szíves szóbeli közlése. 60 KALMÁR 1971, 360. 61 KOVÁCS 1986,266. 62 TEREI - HORVÁTH 2007, 169. 63 GYÖRFI 2006, 100. főként a 14. századra teszi.64 Hejőkeresztúron tüskés sarkantyúk társaságában egy forgótaréjos példány is előkerült egy tatárjárás kori leégett épületben,65 tehát a megjelenésüket a tüskés sarkantyúkkal párhuzamosan használva a 13. század közepétől biztosra vehetjük. A vaskulcsunk, tarajában híjazás nélküli egyszerű forma. (12. kép 3.) Kána faluhelyen a hasonló méretű példányokat ládakulcsnak határozták meg.66 Formailag teljesen azonosak az ajtókulcsokkal, mindössze méretben különböznek. Temesváry Ferenc a rombusz alakú fülek (nála ún. dülény alakúak) megjelenését a 13. század második felére teszi,67 de a kánai kulcsok mellett előkerült leletanyag (pl. ffiesachi dénárok) alapján már a 12-13. század fordulójától számolhatunk falusias környezetben is jelenlétükkel.68 A fuggesztőfüles késtok-merevítők kutatástörténetét és Kárpát-medencei előfordulását legutóbb Pusztai Tamás összegezte a Mohi falu területén előkerült tatárjáráskor! lelet-együttes kapcsán. Megfigyelése szerint az övre akasztva használták, mely a csontváz jobb oldalán került elő. Keltezését a 12—14. század közé teszi.69 Előfordulások a teljes Kárpát-medence területén megfigyelhető, de inkább a várakban, mint falusias környezetben jellemző.70 A közel 50 cm hosszú páncéltörő kopja nem tipikus a korabeli magyar fegyverzetben.71 (11. kép 2.) A szálfegyverek osztályzásánál az angolnanyárs típushoz sorolható. Maga a fegyverfajta a középkortól van jelen Nyugat-Európában, első magyarországi említése a 16. századhoz köthető.72 Hasonló kinézetű kopja Hajdúböszörmény területéről ismert, ahol egy leégett épületből került elő egy kard, egy kisebb kopja és egy sarkantyú társaságában.73 Az épület pusztulását feltételesen a tatáijárás eseményeihez kötötte Szabó László, de megemlítette, hogy a korabeli izmaelita településként azonosított falu számos rablótámadást élhetett meg. Véleményem szerint a lelet-együttes összetétele 64 GYÖRFI 2006, 102-103. 65 WOLF 2007, 46. 66 TEREI - HORVÁTH 2007, 155. 67 TEMESVÁRY 1960, 201. 68 TEREI - HORVÁTH 2007, 156. 69 PUSZTAI 2011,632. 70 TEREI - HORVÁTH 2007, 165. 71 KOVÁCS 2007, 27. 72 MOLLAY 1983, 18. 73 SZABÓ 2003, 78-79; VII. t. 3. Sajnos a méretadatokról és a fegyver metszetéről nem tájékoztat a tanulmány. 89
