Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)

Zsidai Zsuzsanna–Langó Péter: Kunok és alánok Ibn al-Athir munkájában

Kunok és alánok Ibn al-Athír munkájában alánoktól ezen időszakban ugyanezen kunok tartottak, vagyis köztük korábban inkább ellenséges viszony ál­hatott fenn. A kérdés egy másik vetülete az 1230-as évek esemé­nyei alapján vizsgálható meg. Az 1236-ban bekövetke­zett újabb mongol hadjárat során az ezt követő évben a mongolok ellen hadakozó Bacsman kun vezető egyik szövetségese egy alán/jász csoport volt, akit Rashid al- Dln munkája szerint Kacsir-üküle nevű jász vezetett. Ezek a jászok Kacsir-ükülével együtt kitartottak a ku­nok mellett és végül hasonló sorsra jutottak: az asszo­nyok és a gyermekek jelentős része a mongol rajtaütés során vízbe fült, míg a férfiak odavesztek a csatában. Akik élve maradtak, azok pedig a mongolok szolgái lettek. Hasonló sors várt Kacsir-ükülére is, mint a csa­patot vezető Bacsmanra: az üldözők vezérei Möngke és Böcsök megölték őket valahol a Volga-deltában.80 A krónikarészlet azt mutatja, hogy a kunok és a jászok kapcsolata azt követően sem szakadt meg mindenhol, hogy a mongolok a fentebbi krónikarészlet alapján a Kaukázusban leválasztották a kunokat az alán csapa­toktól, s a magukra maradt alánok így vereséget szen­vedtek Szübötej és Dzsebe hadaitól. Mindezek oka nyilvánvalóan abban keresendő, hogy egymástól független, viszonylag nagy létszámú (iden­titásukat őrző) alán közösségek éltek Alánián kívül is, így az akkori kelet-európai steppe övezetben, vagy a Krímben is megtalálhatóak voltak. A kaukázusi alánok sem egy fő alatt éltek, amint azt a grúz krónikaidézet is mutatja, aminek az lehetett az oka, hogy az Alán Ki­rályság (Alánia) sem feltétlenül esett egybe a kaukázu­si alán-oszét—jász közösségek által lakott területtel, ez utóbbi ugyanis, amint arra legutóbb Constantine Zuc- kerman tanulmányai is utaltak, sokkal nagyobb részt ölelhetett fel, mint a kortárs forrásokban említett Alán Királyság.81 Az alánok különböző időszakban történt migrációját számos adat támasztja alá, így a sokat em­legetett krími jelenlétükről ezen időszakból Theodor alán püspök tudósít.82 A korabeli városok lakossága ebben az időben vegyes lakosságú lehetett, amint arról Piano Carpini is beszámolt, amikor Orans városa kap­80 THACKSTON 1999, 326. Az események részletes is­mertetésére vonatkozóan lásd még: VASÁRY 2005, 10.; KOVÁCS 2012, 157-158. 81 ZUCKERMAN 2000, 541-562.; idem 2005. Vö. még: MART1N-HISARD 2000, 466^179. 82 SELMECZI 1995, 142. Vö.: ALEMANY 1990, 272.; idem 2000, 236-239. csán kiemelte, hogy: „az rendkívül népes város volt. Számosán éltek benne keresztények: kazárok, oroszok és alánok, valamint szaracénok; az uralmat a városban a szaracénok tartották a kezükben ”.83 Az alánok és a kunok kapcsolata tehát helyenként más és más volt, miközben az adott területen kialakí­tott kapcsolat sem volt statikus, hanem az események következményeként folyamatosan változhatott. Ebből adódóan tehát nem tekinthetjük az Ibn al-Athlmál sze­replő szövetségkötést másnak, mint a politikai esemé­nyek következtében bekövetkezett két hatalom (jelen esetben a kun törzsek egy részének és az Alán Király­ságnak) együttes fellépésének, s az ad hoc szövetség ugyanolyan gyorsan fel is bomlott a pillanatnyi érde­kek szerint, ahogy létrejöhetett. A szövetség megléte, majd pedig felbomlása valószínűleg nem járt tartós következményekkel az alánok/jászok és a kunok kap­csolatára; még a Kaukázusban sem. Utóbbit jól igazol­ja az 1225-ben az Azat folyó völgyében Gami mellett vívott csata, ahol a grúzok oldalán kunok és alánok egyaránt harcoltak.84 Végeredményben elmondható, hogy a források nem támasztják alá azt a feltételezést, hogy az első mon­gol támadás mozdította ki azt a nagyobb kaukázusi alán kontingenst az eredeti lakhelyéről, amelyik a ku­nokhoz csatlakozva Kötönnyel együtt érkezett a Kár­pát-medencébe, majd pedig a mai Jászság névadójává vált. A források alapján ezért joggal vélte úgy a kér­dést legutóbb részletesen áttekintő Selmeczi László, hogy nem a kaukázusi alánok, hanem a kunok által adóztatott Krím alán „ lakosságának egy része csatla­kozhatott a kunokhoz és menekülhetett az 1237—1238. évi újabb mongol támadás következményeként Kötöny kunjainak maradékaival együtt 1239-ben a magyar ki­rályság Kárpátok övezte területeire ”.85 Kérdés azon­ban, hogy csak ez a közösség vehető számításba a ma­gyarországi jászok származtatása kapcsán? Ezen kérdés megválaszolásához azonban vissza kell térnünk ahhoz a megállapításhoz, vagyis hogy az alán közösségek számos területen éltek a mongol hódítás előtt és azt követően Kelet-Európábán.86 Sajnos arra vonatkozóan nincsenek adataink, hogy ezek a ki­83 GYÖRFFY 2002. 84 BOYLE 1968,327-328. 85 SELMECZI 1995, 142. Aterület és a kunok kapcsolatára vonatkozóan: PÁLÓCZI HORVÁTH 1988, 148. 86 Utóbbira számos példát említ: VÁSÁRY 2005. 429

Next

/
Thumbnails
Contents