Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)

Kertész Róbert: „…Ódon, tatár korabeli földsáncai folyópartra néznek” – Szolnok ispán föld-fa vára

. .Ódon, tatár korabeli földsáncai folyópartra néznek” - Szolnok ispán föld-fa vára

keleti kerítése között. ”161 Ennek és Szolnok település- történetének ismeretében egyértelműen kijelenthető, hogy a feszület nem templomban, sőt még csak nem is annak közelében került felszínre. Aszóban forgó terület ugyanis a középkori és a kora újkori megtelepedés határán kívül esik, amit az is alátámaszt, hogy Kaposvári Gyula nem tett említést épületmaradványokról és/vagy sírokról. Fontos viszont annak tisztázása, hogyan kerülhettek oda a több korszakba sorolható tárgyak. Erre néhány éve találtunk elfogadható magyarázatot, amikor talajmechanikai fúrások,162 valamint 18. századi térképek georeferálása163 eredményeképpen azonosítottuk a mezővárost északról és nyugatról övező erődítéseket.164 A Kaposvári Gyula által nevesített helyszín ugyanis hajszálpontosan a sáncárok nyomvonalába esett, amelynek kevert betöltésében voltak a neolit és középkori leletek. Egyértelmű megállapítást nyert tehát, hogy a körmeneti kereszt másodlagos helyen, az időközben teljesen fel- töltött vizesárokból került elő.165 Az ötvösmunka mikor készült, illetőleg köthető-e valamilyen történeti eseményhez a városi sáncárokba jutása? Az utóbbi kérdéssel kapcsolatban a mongol invázió egyértelműen kizárható, hiszen a vizesárok kiásását évszázadokkal később, legkorábban 1551-ben kezdték meg. A körmeneti kereszt tehát csak ezt követően kerülhetett bele, és ebből következően nagyon valószínű, hogy a kegytárgy egészen a késő középkor végéig, sőt csaknem az oszmán hódoltság beköszöntéig használatban volt, amit felszínének erős kopottsága is megerősít. így megnőtt annak a valószínűsége, hogy a feszület 1241 után készülhetett. Nincs tehát még egy, ehhez fogható jelentőségű tárgy Szolnok középkori történelmében, hiszen a hívek csaknem tucatnyi generációja láthatta szentmisék és körmenetek alkalmával, mintegy 300 év alatt. Arra, hogy melyik templomban őrizhették, dolgozatunk következő fejezetében térünk ki. Elöljáróban csupán annyit jegyzünk meg, hogy az Árpád-kori egyház jöhet csak számításba, amelynek végleges pusztulása nem a törökök számlájára írható, ugyanis 1550- ben, a királyi végvár létesítésével összefüggő grandiózus munkálatok során felmerült épitőanyag-hiánynak

161 GACSÁRIKISS 1997.

162 KERTÉSZ et al. 2007b, 32-33., 31. kép.

163 KERTÉSZ et al. 2007b, 33-36., 34. kép.

164 KERTÉSZ et al. 2007b, 38-40., 36. kép; KERTÉSZ - BANA 2010, 71.; KERTÉSZ 2010.; KERTÉSZ 2012a,

52., 10. ábra.

165 KERTÉSZ-BANA 2010, 72.; KERTÉSZ 2010.

esett áldozatul.166 Ugyancsak 1550 őszén történt említés egy másik, akkor már földben rejtőző, talán még a ta- táijárás előtt készült keresztről, amely az ispáni erősség kapcsán korábban már hivatkozott Bemardo Villela de Aldanától származik. A tábormester 1550. szeptember 30-án kelt, I. Ferdinánd királynak címzett levelében az alábbit jegyezte le: „Arokásás közben különböző dolgokat találtak: egy keresztet, amit a Gróf167 elküld Őfelségének és emberi csontokat és egy németes lószerszámot. ”168

Lovag Zsuzsa megállapította, hogy a tatáijárás után Magyarországon készült keresztek igen sokfélék: a lemezből kalapáltak mellett öntöttek is voltak. Formázásuk, sőt a korona meglétével vagy hiányával jelzett ikonográfiájuk ugyancsak nagyon eltérő. Központi műhelyről, de még kialakult stílusról sem lehet tehát beszélni, ami visszautal a megelőző időszak gyakorlatára. A sokféleség azonban alacsonyabb színvonalon jelentkezik. A provinciális stílusú, technikájukat és formakészségüket illetően is másod- harmadrendű keresztek mesterei kétféle indíttatással dolgoztak. Egyrészt igyekeztek az import tárgyak formáit átvenni, másrészt a már eleve sokféle helyi hagyományt folytatták. A li- moges-i és a helyi keresztek elterjedését elemezve Lovag Zsuzsa arra a következtetésre jutott, hogy míg az előbbiek egyenletesen oszlanak meg, addig az utóbbiak elsősorban a tatárdúlástól hosszabb ideig sújtott Alföl- dön kerültek elő. Ez pedig arra mutat, hogy a valóban tetszetős limoges-i ötvöstárgyakat országszerte igyekeztek megszerezni, és csak a legszegényebb templomok voltak kénytelenek beérni a helyi készítményekkel.169 A szolnoki egyház egyértelműen ebbe az utóbbi csoportba tartozott, amelynek templomi felszerelése 1241-1242-ben minden bizonnyal megsemmisült. Pótlásukra ugyan rövidesen megtették a szükséges lépéseket, a forráshiány azonban behatárolta a lehetőségeket. Ismert, hogy ezek a kisebb, könnyen szállítható ötvöstárgyak igen nagy távolságra elkerülhettek készítési helyüktől.170 Ennek ellenére valószínűbbnek tartjuk,

166 KERTÉSZ 2010.

167 Áldana naplójában és leveleiben gyakran így nevezi meg ifj. Niklas Graf zu Salm und Neuburg (1503-1550) magyarországi főhadparancsnokot, miként hasonlóképpen („ Gróf Mikola/Miklós ") titulálta őt Tinódi Sebestyén is. Újabban vő. PÁLFFY 2012.

168 KORPÁS 1999, 94.

169 LOVAG 1983, 175-176.

170 LOVAG 1994, 190.

359