Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
V. Székely György: Tatárjárás és numizmatika – Egy történelmi katasztrófa pénzforgalmi aspektusai
V Székely György Tatárjárás és numizmatika Egy történelmi katasztrófa pénzforgalmi aspektusai Magyarország ezeréves történetének számos súlyos megrázkódtatása közül brutalitásával, sokkhatásával és következményeivel együtt messze kiemelkedik az 1241-1242. évi tatáijárás. Ehhez fogható mértékű pusztítás talán a tizenötéves háború időszaka volt, annak is főleg az alföldi területeket érintő hadjáratai a 16. század utolsó évtizedében. Az 1241-1242. évi tatárjárás régészeti emlékeit számos kutató vizsgálta és több kísérlet történt azok konkrét feltárással bizonyítható nyomainak megtalálására. Ugyanakkor többen is felhívták a figyelmet arra a tényre, hogy az 1241-1242. évi mongol pusztítás legkézenfekvőbb bizonyítékai a tatárok elől, ill. a tatárjárás időszakában, a tatárjárást megelőző években elrejtett érem- és kincsleletek.1 Ezek vagy pénzekből, vagy ékszerekből, gyakran a kettő keverékéből állnak és közös jellemzőjük, hogy - éppen jellegüknél fogva - csak a legritkább esetben kerülnek elő szakszerű régészeti feltárás során.2 Ezen a tényen még az utóbbi évtizedek nagyberuházásait megelőző régészeti feltárások sem változtattak érdemlegesen. Milyen egy jellegzetes tatárjárás kori éremlelet vagy egy ékszereket is tartalmazó kincslelet éremanyagának összetétele? A választ erre az utóbbi két évszázad alatt előkerült több mint száz lelet összetételének ismerete alapján az alábbiakban foglalhatjuk össze. Az éremleletek állhatnak tisztán magyar pénzekből vagy csak idegen véretekből, de legtöbbször ezek különféle arányú keverékéből. A tatáijáráskori lelethorizont magyar pénzeinek döntő többségét a lemezpénzek alkotják (1. kép 1-6.), melyek leggyakoribb kísérője a BELAREX köriratú, egyik oldalán kettőskeresztes címerpajzsot, másik oldalán egy nehezen értelmezhető ábrát mutató 1 GEDAI 1969b, 254.; Uő 1969c, 101.; PARÁDI 1963, 221., Uő 1975, 126-128., 154. A mongolok 1241-1242. évi balkáni hadjáratának numizmatikai hatásával a román és bolgár kutatók is több alkalommal foglalkoztak, pl. OBERLÄNDER-TÄRNOVEANU - CUSTUREA 2003- 2005, 183-191. 2 Ilyen ritka kivétel a tiszaörvényi (HORVÁTH 1970, 126-133.) és legújabban a pécsi kincslelet (BODÓ 2007, 94-95.; NAGY 2013, 229-232.), de szakszerű feltárás során lett kiemelve a jászdózsai lelet pénzekkel teli agyagpalackja is (POLGÁR 1999, 160-161.; Uő 2007, 91.). C. 263. (H. 69.) dénár. (1. kép 7.)3 Ezeken kívül elvétve II. András dénárai vagy 12. századi anonim veretek fordulnak elő. A tatáijáráskori éremleletek magyar pénzeinek kapcsán mindenekelőtt két kérdés vetődik fel; 1. Mi az oka a lemezpénzek elsöprő jelenlétének? 2. Mi az oka a 13. század első négy évtizedében vert magyar királyi dénárok feltűnő hiányának, ill. meglehetősen csekély előfordulásának? A válasz mindkettőre ugyanaz, bár némileg eltérő: az egykori pénzviszonyokban, a magyar pénzverés és pénzváltás korabeli gyakorlatában és ezek pénzforgalmi lecsapódásában keresendő. Annak ellenére, hogy a magyar pénzverésben II. András uralkodása alatt jelentős változások következtek be, az évenként kibocsátott, ezüstértéküknél jóval magasabb névleges értéken forgalomba hozott, majd értéküket fokozatosan elvesztő királyi veretek nem tudták kielégíteni az egyre jobban megélénkülő pénzforgalom által támasztott igényt. A meginduló árutermelés és pénzgazdálkodás az évenkénti beváltásra kötelezett királyi dénárok helyett óhatatlanul az állandó értékű, magas ezüsttartalmú külföldi pénzeket, mindenekelőtt a ffiesachi dénárokat részesítette előnyben még akkor is, ha ezek árfolyamát a királyi pénzügyigazgatás a tényleges értéküknél alacsonyabban állapította meg. Ezért fordulhatott elő, hogy egy pénzkibocsátó — jelen esetben a magyar király — felségterületét idegen pénzek özönlötték el és ezt az uralkodó az általa kiadott oklevelekben a ffiesachiak név szerint történő említésével de facto tudomásul vette. Emellett szembetűnő az a hatás, amelyet a friesachi típusú pénzek éremképe gyakorolt az egykorú királyi veretek külső megjelenésére. A nemesfémtartalomnál magasabb névleges érték és az évenkénti pénzújítás eredménye volt az a jelenség, hogy a 13. század első négy évtizedében földbe került éremleletekben a magyar királyi pénzek aránya elenyésző. Kivételt ez alól a lemezpénzek képeznek. Ezek a vékony ezüstlemezből vert egyoldalas veretek az Árpád-kori pénzverés jellegzetes csoportját képezik. Készítési idejükre nézve az elmúlt másfél 3 C. = RÉTHY 1899; H. = HUSZÁR 1979. 331
